Székely András Bertalan, a Kárpát-haza szerelmese, ismét megrázta szellemének képletes meggyfáját, s mi – Trianon óta – „rozsdás” kötényeinkbe gyűjtögetjük az utóbbi idő gondolatokban gazdag és túlélést ígérő termését.
A szelíd tekintetű tudós, kinek néma jelenléte is hitelességet sugároz, valóban Közép-Európa s abból is elsősorban a Kárpát-medence hűségese. A föld eme számunkra legfontosabb tájának televényében szerteágazó gyökerei ezen belül is mintha elsősorban a Kisszamosok balladás világa felé kapaszkodnának nedvekért és a szelíden körültekintő, lelkeket emelő tisztaságú, aggódó pillantása is arra kószálhat gyakorta, ahol atyai nagyatyja született. Nem kizárt, hogy ez csak részben tudatos, de minden bizonnyal elrendeltetés szerű, hiszen szerzőnk Gyulai Pál „nép-nemzetiségének” felvállalója és Venczel Józsefék Hiteljének – Széchenyitől Makkai Sándoron átszűrt és Németh Lászlót is magáénak érző – „szolgálat szellemében”, meg a „magunk revíziójának” fontosságát ismerve működik. Mert, hogy ő működik. Nem egyszerűen csak dolgozgat, alkotgat, elmélkedik, rácsodálkozik, felmér, összegez, be és fel-mutat, hanem egyszemélyes intézmény módjára: működik. Ezek a megállapításaim, már előző könyve kapcsán is érvényesek voltak.
Az, ahogyan ezt az – Európa megmentésére ma még talán képes – földrajzi egységet vizsgálja, ahogyan hol itt, hol amott bukkan fel gondolatban vagy személyesen, hogy szelíd megfontoltságában is határozott hangon figyelmeztessen arra, miszerint az itt élők sorsát, múltját-jelenét-jövőjét, gondolkodásukban, mozgásukban nem csak centripetálisan, de centrifugálisan is meg kell vizsgálnunk, jelzi, hogy ő nem csak a miénk. Székely András Bertalan egész Közép-Európa értéke, őt magát idézve: „tágabb hazafia”vagy Gáll Ernő nyomán ismét reá hivatkozva: a „sajátosság méltóságának” őre.
Ezenközben „tudva tudja, hogy ők – a velünk élők – nem tudják” azt, ami történelmi tény, jelesül, hogy jórészt hungarusok. Hogy jórészt a Szent Korona gyermekei. Akkor is, ha menekülnének e tudat elől. Akkor is, ha hamis tanok és beidegződések, beteg vagy rájuk is veszedelmes érdekek által tévhitekre nevelve erről hallani sem akarnak. Székely András Bertalan, aki hungarológus is, ezt jól érzékeli.
Közép-Európa népei – s közülük különösen a Kárpát-medence lakói – igenis, szakrális közösséget alkotnak. S addig, amíg ezt fel nem ismerik, őket is fenyegeti az, ami az egész öreg kontinenst. A felhígulás, a színek összemosódása, a szépen csengő és sajnos általuk álságos szándékkal szajkózott multikulturalizmus éppen ellenkező hatásokat kiváltó kohója. Az eltűnés.
Hogy a „Közép-Európai szőttes” című, határokon innen és túl élő kisebbségekkel egyaránt és egyféle mérlegen mérve foglalkozó kötete újabb fontos kapaszkodó lehet azok számára, akik a szerző emelkedett szellemében óhajtanak élni és alkotni, gondolkodni és szolgálni, immáron tagadhatatlan tény. Szerzőnk e könyvében is triptichonba foglalja a bemutatandó termést. A könyv triptichonjának három fejezetcíme: Közélet és identitás
Kisebbség és művészet
A hely szelleme
Egy könyvismertetésnek számos módja lehet. A szakma bizonyára foglalkozik is ezekkel a lehetőségekkel. Jómagam azonban „az olvasó” akartam maradni. Az az olvasó, akiben a rácsodálkozást követően a természetes óhaj azonnal felötlik: ezt olvassátok!
Ezúttal azonban mégsem veszem sorra az írásokat, hanem inkább az író eddigi munkássága és most megjelent könyve ébresztette gondolataimat, kérdéseimet vetem fel, hogy a legilletékesebbtől kapjunk ezekre választ és egyben kedvet a kitűnő könyv elolvasására. Mert Székely András Bertalan sokrétű tehetsége, elkötelezettsége, tárgyilagossága és nem utolsó sorban szeretete nélkül, aligha lehet valaki hiteles és magas színvonalú kisebbségkutató.