Azt már természetesnek tartja minden tisztelője, hogy Tamás Gábor új lemeze az évtizedek óta közönségét szolgáló művésznek, a Magyar Kultúra Lovagjának szolgálatban telő évei közben, egy újabb várt és elvárt állomás. Tamás Gábor ugyanis szolgálatot teljesít.
Ö nem csupán a kívánságkosár című népszerű műsor kedvence és nem csak a Duna Televízió szellemének emblematikus, határok felett mindenkit összekötő alakja, de évek óta ott van a kárpát-medencei magyarság hétköznapjaiban s azokat ünneppé varázsolja. Azt hiszem, nem először mondjuk el, hogy Tamás Gábor nem csak egy előadóművész, nem csak egy tenyerünkön dobogó magyar szív, hanem egy jelenség.
Amin érdemes és fontos elgondolkodni, az ennek a jelenségnek a magyarázata, és tanulságai. Mert a létrejöttéhez nem csupán egy különleges művészi és emberi kvalitásokkal megáldott személy volt szükséges, hanem az is, hogy az illető éppen magyarnak szülessen és éppen akkor és ott, amikor és ahol Tamás Gábor megszületett.
Életpályája is összefoglalója egy erdélyi generáció, azon beül is egy értelmiségi korosztály s még szűkebbre fogva a kört egy tehetséges, adni, alkotni, nemzetet szolgálni alkalmas ifjú nemzedék sorsának. Az etnikai tisztogatás ármányos formáinak egyike kényszerítette az imádott szülőföld elhagyására. És ő ezt is képes volt évtizedes munkával szolgálattá nemesíteni.
Tudjuk, hogy mindezek ellenére a hazavágyás őt is úgy gyötri mint valamennyi szétszórattatásra szánt sorstársát. De ez a hazavágyás is örökbecsű kincse és keresztje. A Tamás Gábor jelenség egyik titka azt hiszem, éppen abban rejlik, hogy ő ezt a fájdalmat is kincsekké varázsolta. A kereszthordásból szült szellemi vérrel és verítékkel nemzedéket, sőt nemzetet szolgáló kincset. Akik a könnyű műfaj kedvelésén fanyalognak, csodát láthatnak. Egy könnyűzenei sztár a magyar megmaradást szolgálja.
Sokat lehetne keresni, kutatni megmaradásunknak titkait, sokat lehetne vitatkozni róla, két dologban azonban egyetértés lenne mindenütt. Egyrészt abban, hogy a feladat emberfeletti, másrészt abban, hogy ha sok-sok Tamás Gáborunk lenne, akkor ez is könnyebbé válna. Mert a művészet tudatformáló ereje nagy, és az így éledő nemzeti tudat megmaradást biztosító ereje még ennél is hatalmasabb.