Hölgyeim, Uraim, barátaim a közös ünnep által!
Ünnepelni jöttünk ide. Dienes Sándor professzor urat ünnepeljük, fáradhatatlan munkájának egy újabb gyümölcsét forgatva kezünkben. Ünnepeljük a találkozást, s lassan talán már magunkat is, hogy egy hideg, a mi értékeinket felejtő világban, még képesek vagyunk néhányan így összegyűlni. Idehozott a múlt a jelen és a jövő, sokféle erejével.
Erről kell először beszélnem.
A Dienes tanár úrtól tanult rendszeretettel kezdjem tehát sorjában.
Lássuk a múltat. Többen tudjuk, mások hallották s ha van aki nem az most tudhatja meg, hogy volt egyszer egy Marosvásárhelyi magyar oktatási nyelvű Orvosi Egyetem, a Ferenc József tudományegyetem orvosi karának utóda, a Bolyai egyetem kényszerből kihelyezett fakultása.
A békeszerződés paragrafusa szerint kényszerűségből engedélyezett magyarnyelvű felsőoktatás újjászületésének egyik csodája volt ez az iskola. Mai napig hihetetlennek tűnik, hogy néhány lelkes, harcos ember – merjük azt mondani régiesen, hogy hazafi – a semmiből létrehozott egy egész kontinensünkön elismert alma matert. Ez a tiszta forrás minden szennyezési kísérlet ellenére orvosgenerációkat nevelt a magyarságnak és annak az országnak, melyhez ő lojális volt, de amelyik hozzá soha nem volt az. Sőt sóváran készülődött, hogy amint teheti kését hátába döfje. Így sikerült is egy időre szinte semmivé tenni, hogy aztán a maradék parázsló erő megpróbálja azt, ami eleddig csak a Phőnix madárnak sikerült.
Professzor dr, Dienes Sándor ott volt a hőskorban, iskolát alapított, végigélte a drámát és az újjászületés kínjait is. Valahogy ő mindenkor azzal volt elfoglalva, hogy dolgozzon, hogy alkosson, hogy neveljen. Tudományos eredményei a kor lehetőségei szerint megnyitották számára a világ kapuit is, de ő visszament oda, az egykori székely fővárosba, melyet a megnevezhetetlen szörny elnyelni készült.
Hogy mit jelentett nekünk tanítványainak Ő? Erről könnyen meríthetek a múltból magam is. Az 56 utáni és Ceausescu korszakot indító időszakban én is áldozata lettem a diktatúrának. Mikor két évet veszítve a munkatelepekről, az ólombányából visszatérhettem az egyetemre, újra kezdtem a félbemaradt tanévemet. Dienes Sándor professzor, kit már akkor a diákság szeretete és nem a tiszteletlenség nevezett Sanyikának, a mi Sanyikánknak, behívatott és az eltávolításom előtt letett vizsgám kitűnő érdemjegyét szó nélkül beírta indexembe. Azóta eltelt egy emberöltő és atyai barátsága ezen engem végigkísért. Összeöregedtünk és együtt őriztük meg fiatalságunkat . És íme már el is érkeztünk a jelenhez.
A mi Sanyikánk nem idősödik. Ha nem tudnák ő túl az ötvenen is élsportolóként versenyzett és a helyi vívószakosztály egyik legmegbízhatóbb csapatembere volt. Tudósként is ezt teszi. Túl a nyugdíjkorhatáron még alkot, tanít, továbbad. Egy nagy csapatért dolgozik. A mi csapatunkért.
És ez az a pont ahol a jövő kerül szóba. Amit ő tesz, amit ő példaként felmutat az az a magatartás ami az erdélyi magyar jövő egyik garanciája lehetne. Nem mint az olcsón fecsérelt szavak, a pártos küzdelmek, az érdekütköztetések. Örök példa a jövőnek az, ahogyan egész életét élte, feltűnés nélkül, de nem álszerényen, az elért sikereknek örvendezve, de mindenkor előre, új eredmények felé tekintve, mosolyogva, kedvesen, jóságosan és elszánt szívóssággal. Ezenközben a legnagyobb ellenszélben lett az egyetem professzora. De ezen felül a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja, több európai tudományos társaság, köztük a Magyar Munkahigiénikusok Társaságának tiszteletbeli tagja, és a többi. Nevét ismerik szerte Európában, a Nyugat-Berlini Munkaorvosi Akadémián hosszabb ideig dolgozott is.
A mű melyet méltatnom kell, nálam jelesebb méltatóra érdemes. És hozzáértőbbre. Amit én leginkább megérezhetek e kötetet lapozva, az az, hogy mennyire könnyíti meg a háziorvos dolgát. Mert a munkaegészségtannal kapcsolatos gondok bizony egy körzeti orvosi munkát végző kolléga életét gyakran keseríthetik meg. Kell a jó iránytű. Igen,- azt hiszem most találtam rá a kulcs-szóra amelyet én kimondanék, ha egy szóban kellene jellemezni e kötetet. Iránytű! Ott a helye minden háziorvosi rendelőben.
A könyv már szuggesztív esztétikumával is felhívja magára a figyelmet. Kezembe véve az ötvenes évek marosvásárhelyi litografált jegyzetei jutottak eszembe. Fejlődtünk, sokat fejlődtünk. Bár nagy volt az ára. Életünk és pályánk.
A világosan tagolt mű, rövid bevezető után 144 oldalon tárgyalja a különböző fizikai és vegyi ártalmakat. Aki volt körzeti orvos tudhatja, hogy mennyi gondot jelentetek időnként ezek a kérdések, melyeknek tisztázására mindenkor kevés igazán használható útmutató állt rendelkezésünkre, határon innen és túl. Ezek az ártalmak igen gyakran hoztak pánikszerűen sürgősségi helyzetbe, amikor egy áttekinthető vademecum nagyon kellett volna. Ha akadt ilyen, nem mindenkor volt elég világos és praktikus. Dienes professzor könyve egy élet tapasztalatát összesűrítve ad meg minden támpontot az egyes ártalmak esetében, röviden, mindenki számára érthetően. Ezt követően 90 oldalon taglalja a kórtüneteket. Ez a könyv talán számunkra legfontosabb része. Igen gyakorlatiasan, jól csoportosítva és gyorsan áttekinthetően van megszerkesztve. Néhányan, akik már látták a kezembe levő tiszteletpéldányt, azonnal felfigyeltek erre, és az aktívak meg is kérdezték, hogyan juthatnának hozzá, hogy ott álljon rendelőjük asztalán. A világtól elzárt, vagy csak hosszú út megtevése árán megközelíthető helyen tevékenykedő körorvos, minden segítő eszköz nélkül áll szemben a betegre leselkedő összes veszedelemmel, és élete a kérdőjelek sokasága között telik, olykor a gyorsan és felelőséggel megválaszolandó kérdőjelektől fogy. Nos ez a 90 oldal, ezeket a vad és kegyetlen kérdőjeleket jelentősen megszelídíti.
A vegyi anyagok biológiai határértékeinek rövid táblázatát követően a szerző, remek ötlettel, egy néhány oldalas szószedetet nyújt a tájékozódni vágyóknak és lehetővé teszi, hogy a szakmán kívüli, vagy az orvosi képzettséggel nem rendelkező érdeklődő, segíteni vagy tanulni óhajtó olvasó is megértse az abban előforduló orvosi szakkifejezéseket. Ezeket betűrendi sorba szedve, egyenként, röviden és érthetően elmagyarázza.
Kedves megjelentek!
Tudom, hogy jó lett volna ezt a hézagpótló művet, a szakma egy nagyja által méltatni. Tudom, hogy magam méltatlan vagyok e méltatáshoz. De az vigasztal, hogy körünkben itt van a szakmának egyik legkiemelkedőbb alakja, maga a szerző és könyve önmagáért fog beszélni és főleg segíteni azoknak akik rászorulnak. Én nem tudtam mellőzni e rövid felszólalásban a szubjektív elemet, professzor dr. Dienes Sándor iránti szeretetemet, hálámat, tiszteletemet és barátságomat. Azt szerettem volna, hogy akik nem ismerik, tudják meg ki és milyen ember rejtőzködik ennek a nagyszerű könyvnek címadó felirata mögött.
Vegyék kezükbe, forgassák, olvassák és főleg használják azokban a bizonyos vészhelyzetekben, melyek hivatásunk gyakorlása során tudjuk, hogy elkerülhetetlenek.
2003. május 17.
Dr. Szász István T.