Menü Bezárás

Szász István Tas: Csík Anna versírói próbálkozásairól 2002.07.26.

Indulás.

Egyszerű és illendően szerény cím egy alig néhány verset tartalmazó füzetecskéhez.

Minden normális ember ír verset legalább egyszer életében, szokták mondani. De normális embernek számít-e Csík Anna?

A szó megszokott értelmében természetesen igen.

Annál kevéssé egyébként.

Ő egyszemélyes bizonyíték arra, hogy nem függ minden a környezettől. Vannak kivételek. Vannak akik olyannak születnek, amilyenek. Ezt persze igazán észlelni, igazolni csak ilyen esetekben lehet, amikor valaki nagyon mélyről jön, a sötétből indul és a sablonokban gondolkodók számára érthetetlenül tör a felszín fölé, a fény irányába. A sokat emlegetett nehéz gyermekkortól teljesen függetlenül.

Honnan hozza ez a barnabőrű lány gondolatainak, lelkének, testének és tetteinek, munkájának tisztaságát? Maga körül, elmondta, hogy ilyent nem láthatott. Honnan hozza igényét a többre, a kényszerű tudatlanságból való menekülés irányába.

Testi és lelki sértéseket, sérüléseket leküzdve, a legtermészetesebben akar tovább, feljebb, előbbre jutni. És közben szeretni, szeretetet osztogatni és remélni viszonzásul is.

Nála a vers gondolatainak legtermészetesebb közvetítője. Azt amire ő gondol nincs kinek elmondja s ezért a költővel mondva és csinálva, elmondja inkább mindenkinek.

Még küzd a szavakkal, a nyelvvel, a gondolatok glédábarakásával, a lekaszált élmény begyűjtésével és tárolásával. De van mondanivalója. Egyszerű, látszólag gyermeteg s mégis olyan fontos, annyira emberi, mindennapisága miatt már-már elfelejtett.

Mintha azt mondaná ez a lány a boldog okosaknak, a tanultaknak és fölényeseknek, a somolygóknak: olvassátok el, csóváljátok csak a fejeteket, de jusson eszetekbe az amit már-már elfelejtettetek.

Anna, ha felébred benne a vágy, ír. Gondolatokat ringat karjaiban. És menekíti őket a túlsó partra.

Próbáljanak hát e tiszta kis írások mélyére nézni, mint hegyek közt megbújó gleccsertavacskák fenekére. A csúcsok ott tükröződnek azokban is. Csak tükörképek, de fölöttük valahol ott áll az igazi is. Nélkülük a tükörképek sem létezhetnének.

A világ szennyes. És a legkiszolgáltatottabbak között vannak azok, akik úgy lépdelnek rajta keresztül, mintha beszennyezhetetlenek volnának.

Olvasom Csík Anna naiv sorait és rájövök, hogy van még remény.