Tisztelt Honfitársam!
Kérem, hogy tegye félre most minden indulatát, minden indulatot keltő ellenőrizetlen információját, ébressze fel a minden emberben ott élő lelkiismeretét és felelősségérzetét, és azt az érzést, amelyet két emberöltőn át kihasználva a legkülönbözőbb célokkal szennyeztek be, a HAZASZERETETÉT.
Mert függetlenül attól, hogy ön nő, avagy férfi, bal, avagy jobboldali, magát magyarnak vallja vagy nem, mégis ennek a HAZÁNAK a polgára, ennek a kultúrának a neveltje vagy részese, ennek az életmódnak a hordozója – feltehetően – mindhalálig.
Ha bármilyen kétely ébredne önben, melyet a múlt vagy a jelen legkülönfélébb elméletgyártói próbáltak volna elhitetni önnel, nézzen körül. Amerre csak tájékozódni képes, széles e világon, kezdve éppen a minket körülvevő utódállamokkal, mindenütt él és hat ez az érzés. Nem tűnik önnek furcsának, hogy éppen nálunk, éppen nekünk lenne tilos? Nem figyelt fel arra, hogy kétségtelenül elkövetett tévedéseink vagy éppenséggel bűneink minket évszázados távlatban is nyomasztanak, míg mások könnyedén lépnek keresztül a saját elkövetett, és valódi bűneiken, mi több állami támogatással tagadják le azokat?
Egyenlőtlen versenyben vagyunk már nagyon régen. Lelkünkben tudatosan, avagy öntudatlanul is fájdalmak, felháborodások, elfojtott bűntudatok kavarognak, és ezekről beszélnünk sem szabad.
Az a szó, hogy Trianon sokakat elriaszt, aki kimondja az politizál, vagy szomszédokat sért, az nacionalista, vagy még annál is rosszabb. S ha a hazafiság fogalma elhangzik, ott vagy gúnyos mosoly fakad, vagy politikai érdeket sejtenek mögötte.
A magyar nemzet a Kárpát-medence természetes egységének ezer éven keresztül ápolója, gondozója, védelmezője volt, és itt egy európai államot hozott létre. Míg az irigyelt nyugaton a nemzetiségeket évszázadokkal ezelőtt beolvasztották, megsemmisítették, itt az első szent király intelmei, az aranybulla és a magunkkal hozott befogadó szellem védelmében nemzetek jöttek létre.
Létrejöttek, és amikor felnőttek hátunkba döftek. Megvádoltak azzal, amit máshol, vagy éppen ők, valóban elkövettek. Aztán szétszaggattak.
Országunk elszakított kétharmadán, nemzetünk egyharmada került kisebbségbe úgy, hogy a durva diktátum jellegű békeszerződés néhány őket védő sovány paragrafusának semmibevevését sem kéri senki számon, mai uraikon.
Fogyunk! Itt a maradék országban és ott a kisebbségben. Elfogyunk a remény fogytával, elfogyunk, mert idebenn a minket mételyező sokféle politikai érdek, a megmérgezett szellem, a kiüresített lélek, a fogyasztói társadalom minden átka, ott kinn pedig a kilátástalanság sötétsége mutatja hiábavalónak a jövőt jelentő gyermeknevelést. És fogyunk, mert az igényeink európaiak, lehetőségeink meg a balkánt idézik, s így aztán önmagunk kizsákmányolása árán akarunk európai színvonalat. Belerokkanunk, belehalunk. Munkaképes korú férfinépességünk életét adja a globalizáció csalóka áldásainak megszerzéséért.
Minden úgy történik, ahogy a minket halálraítélő békeszerződés kiagyalói akarták. Elsőre nem sikerült nekik, még volt erőnk egy bethleni konszolidációra, ma azonban a globalizáció megakadályoz abban, hogy ezt megismételjük.
Vagy mégsem?
A kanyargós úton lefelé rohanó, fékezhetetlen járműben ülők hangulatát élem át, amikor december 5.-re gondolok. Egy elkerülhetetlennek látszó katasztrófa közeleg, melyet mégis elkerülhetnénk. Együtt. Csakis együtt.
Most nem annak van az ideje, hogy vitatkozzunk a kettős állampolgárságról feltett kérdés mikéntjéről. Ezt már lekéstük. Most nem annak van az ideje, hogy egymásra mutogatva a bűnöst keressük. Aki ezt a kérdést bárminő saját, vagy csoportérdekhez kötve akarja megkerülni, főleg pedig kihasználni, az árulója ennek a hazának, mindnyájunknak, bal és jobb oldalon, meg középen állónak, magyarnak és nem magyarnak. Igen ez nem tévedés.
A magyar haza és a magyar nemzet, s benne a magyarság megmenekülése több mint a földkerekség egy állatfajának a megmentése. Itt nem gének mentése az igazi cél, itt egy a többihez hasonlóan egyszer létrejött és megismételhetetlen kultúra és életközösség eltűnése vagy megmaradása a tét. Ugyanolyan jogunk van erre, mint azoknak, akik szívesen vennék eltűnésünket. Ha mi megmaradunk, olyan értékek menekülnek meg, amelyek az egész emberiség kincsét képezik. És itt nem csak felfedezéseink, művészi vagy tudományos eredményeink fontosak. Hanem éppen az, amit tagadnak, aminek az ellenkezőjét állítják rólunk annak ellenére, hogy a történelem napnál világosabban bizonyítja igazságát. Itt velünk együtt a magyar befogadó szellem is kihal Európából.
Vannak, akik ezt nem akarják elismerni, de ezek is rájönnek majd, hogy saját érdekeik ellen gondolkodnak. Más világ köszönt a Kárpát-medencére, ha nem lesz már itt magyar. És ezt a nem magyarok is elismerik majd. Csak akkor már késő lesz nekik is.
Trianont túléltük, sokszor emlegettünk második Trianonokat is, mert voltak ilyenek, vagy majdnem ilyenek. Ami azonban most fenyeget, az valóban a második, s egyben az utolsó Trianon lesz.
A száguldó jármű azonban még megfékezhető. 8 millió magyar szavazó kezében van Trianon ellenszere. Természetesen a kornak megfelelő, a lehetőségek által megengedett, a történelmi helyzetben ésszerű.
Arra a feltett kérdésre csak IGENNEL lehet válaszolni.
Már felesleges minden értelmes ember számára visszataszító állításokon vitatkozni, felesleges ellenérvek igazát hangoztatni, számokkal hadakozni. Azok a számok bármelyik oldalon is jelennek meg tévedhetnek, sőt torzíthatók érdekek mentén. Most nem ezekre kell figyelni. Szükségállapotot él meg a nemzet. És ebben az állapotban a legésszerűbb válasz az IGEN.
Bármi történjen egy győztes IGEN után, különösen egy elsöprő, egy összeölelkezést eredményező nagy elhatározást követően, az csak jobb lehet annál, amit a NEM eredményezhet.
Az IGEN következményei kezelhetők. Az igennek valószínűtlen, hogy veszélyei lennének. Legfennebb természetes, megoldandó kérdéseket vethet fel.
A NEM következményei beláthatatlanok.
Ismétlem, szándékosan nem sorolok érveket és ellenérveket, nem idézek felháborító és a maga tragikusmával együtt is nevetséges propagandaszövegeket. Ezt már lekéstük. Már nincs idő vitára. Az IGEN igenlői, nyugodt szívvel adhatják le szavazatukat, annak csak áldásos következménye lehet, s ha okozna is gondot, az elviselhető. De a NEM, visszafordíthatatlanul taszajt a lejtőre, ahol már nem lesz megállás. A NEM hívei közül azok, akik hajlandók a logikus gondolkodásra, hamar felismerhetik az őket félrevezető, bután buzgólkodó érvek képtelenségét.
Nem lehet, hogy ne rendelkezzen mindenki annyi ismerettel közelmúltunkról, hogy ne tudjon maga dönteni, nem lehet, hogy ne legyünk képesek kiszűrni a belénk oltott hazugságok özönéből az igazságot, nem lehet, hogy ne ismerjük fel a pillanatnyi érdekek szirénhangjait.
Mindenki saját meggyőződéséből kell IGENT mondjon. És akkor megérhetjük azt, hogy ne legyünk többé bűnös nemzet, de elismerjék, hogy képesek vagyunk szembenézni bűneinkkel, akkor nem tudnak többé eltűnésünkre játszani, és kénytelenek lesznek számolni tartós jelenlétünkkel, alkotó és életerőnkkel.
Ne éljünk továbbra is szégyenben, ne ítéljük magunkat örökös önmegvetésre.
December 5-én ehhez csak az IGENT kell kimondani a kettős állampolgárságra, és odaállni kettesével egy-egy harmadik, – határon túli magyar mellé.
A többi már maga lehet a csoda.
