In memoriam Csendes Zoltán Még 1999-ben születtek ezek a sorok, a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem elüldözésének 80. a Bolyai Egyetem létrejöttének 50. és felszámolásának 40.…
Sok derék magyart adott Erdélynek az örménység. Ők is kiérdemelhették a gens fidelissima címet, de hivatalosan nem lehettek, hiszen egészen magyarrá lettek. S ez nem…
A lakásomból kialakított Hitel-Múzeum Galériában gyakran találkozom kisebb-nagyobb csoportokkal, s örömömre nem egyszer fiatalokkal, sőt gyermekekkel. Amikor az életkorukhoz alkalmazott módon és terjedelemben próbáltam a…
Öt évvel ezelőtt kaphattuk az örömteli hírt arról, hogy az Átalvetőben is népszerűsített gyűjtés eredményeként, Zilahon – a Szilágyság fővárosában – felállították ismét Fadrusz János…
Fülöp Gyuri vagy Fülöp György, Gyuri bácsi, Igazgató Úr! (elvtárs?) Gh. Fulop stb. néven ismerhették, ismerték, hallották hírét, de főleg tisztelték és legfőképpen szerették. Ő…
A márciusi Leányfalu az idén sem szenvedett szellemi vitaminhiányban. Kulturális életünk szervezői nagyszerű ötlettel környékezték meg a fáradhatatlanokat és a lankadni hajlamosakat, ismert és nem…
Mostanában hallottam valakitől-valakiről. Humán, ráadásul irodalmi végzettségű jeles középkorú értelmiségi tette fel a kérdést: mi az a házsongárd. Így,- kisbetűvel. Az első pillanatban képtelennek tűnt…
Tüntetően ömlik Magyarországra a rágalom. Lelki álorcások ontják reánk zavaros gondolataikat. Elkerülhetetlenül gondolunk ilyenkor azokra, akik mögöttük állnak. Kik azok, akiktől ez várható? Közben itthon…
Magyarország ma a lenni vagy nem lenni – sorsa által feltett – kérdésére kénytelen felelni. Felelni kénytelen, mert felelőtlenek ide jutatták egy felelősség nélküli világban.…
A postabontás sokáig a nap kellemes pillanatai közé tartozott, de sajnos, ahogy haladunk a korban előre, egyre több szorongás is van benne. Nehogy felbukkanjon egy…