Nem csak a történelem, de a benne élő ember is ismétli önmagát.
1849-ben a történelmi tapasztalatból született Habsburgellenesség és az ebből sarjadt szabadságszeretetet hordó szív árulónak tartotta Görgeit. Minden ész érv amellett szólt, hogy a további véráldozat a legyőzhetetlen túlerő ellenében nem indokolható, hiszen csak végsőkig gyengíti az évszázadok óta másokért is vérző nemzetet, de a szív a forradalmi lendület ritmusára dobogott és tovább harcolt volna.
Az erdélyi hadjáratot végig küzdő dédapám belülről látta a történéseket és elfogadta Görgei döntését, de saját lelkipásztor édesapja gyászbeszédében még évek után is megfeddte az általa újratemetett honvéd „csantakat”.
Aztán 1967-ben a kiegyezés ténye igazolta, hogy a meghozott áldozat elegendő volt a béke megnyeréséhez.
Napjainkban is tanúi lehetünk annak, amint az ész és a szív ellentmond egymásnak. Hiszen az orosz-ukrán háború ezt a szembesülést számos területen provokálja ki hadviselő feleken belül, és a még békében élő környezet esetében egyaránt.
Mert a szív azt mondaná, hogy gyerünk életünket és vérünket, sőt a zabot is ajánljuk fel az ártatlanok megsegítésére. Szerencsére az ész ezzel szembe képes fordulni.
Természetesen más a helyzet ott, ahol nem a szív, hanem az érdektől vezérelt vak elfogultság vezérli a szavakat, s vezérelné a tetteket is, ha erővel párosulna.
De egyelőre maradjunk az eredeti fonalnál.
Mert újra felmerül a 173 év előtti ész érv, de most egy még erősebbel kiegészülve. Ukrajna a túlerővel küzd. Amennyiben azonban ennek kiegyenlítésére segítséget kapna, az egyenlő lehetne egy újabb világháborúval. Ez a világháború pedig a segítőkkel együtt döntene romba támadót és védekezőt is, sőt Ukrajnát leginkább. Ukrajnának tehát inkább a béke megnyerésére kellene törekednie. A segítséget inkább ehhez kellene kérje. Vagyis, ha mi az ész érveket helyezve előtérbe cselekszünk, nem csupán nemzeti érdekeinket, de Ukrajnát is védjük!!
Messzemenően értékelendő a magyar miniszterelnök megértő álláspontja, mely szinte mentegeti az ukrán indulatokat, hiszen saját érdekükről van szó és mikor mi saját érdekeink szerint cselekszünk őket is meg kell értenünk. Sőt! A minket ért eddigi bántásokon felül kell emelkednünk!
Országok közti kapcsolatokban aligha akad a magyar–ukrán viszonyhoz fogható példája a bibliai kenyér-kő dobálásnak! És már hány esztendeje.
Micsoda magasságokba van ez emberileg és reál politikailag a világban manapság megszokott emberi és politikai magatartásformák felett!
Ugyanakkor bizonyítja, hogy létezik az ész és a szív döntése között középút, mégpedig a vagy-vagy helyett az és.
Mert a magyar álláspont ilyen.
A történelem aztán majd mindent eldönt.
Reméljük minél kevesebb szenvedéssel.
De ama szívben is van kettősség. Ugyanis együtt lakozik benne a jó és a rossz. Az Isten és a Sátán sugallatai. Tehát aki a szíve szerint cselekszik lehet rabja a gyűlöletnek vagy minden egyéb emberi gyarlóságnak is. Egy héttel a választások előtt, ennek megfelelően, nálunk is észlelhető az ész és a szív párhuzama. És akik gyűlöletre alapozva készülődnek a keresztény, konzervatív, nemzeti oldal ellen, szintén szívből teszik. Sokan, s jórészt megtévesztett állapotban, de nagy lendülettel és erős meggyőződéssel, mert bizony a harag rossz tanácsadó, akiben ezt sikerül feléleszteni, elveszti látását és hallását.
Az ellenzék egyetlen igazi fegyvere ez. S ennek csúcsán pedig az Orbán-gyűlölet. Több évtizede építik. Ehhez el kell ismerni, hogy értenek.
Nincs programjuk, legfeljebb könnyelmű és hamis ígéretek, nem tudják felmutatni igazságaikat csak a hazugságokat, melyekkel minden eredményét a 12 évnek lesöpörnék az asztalról, s odáig mennek, hogy ami jó történt azt is nekik köszönhetjük, hiszen egy gaz jobboldalból kvázi kikényszerítették.
Az ész itt nem kezd részt venni alantas vitákban, de valljuk be, hogy a szív az fáj. Mi pedig odáig megyünk, hogy fájlaljuk ellenfeleink magyar voltát. Mert ők is magyarok, bár erre ők nem büszkék. Mi sem lehetünk büszkék rájuk, de közben tudjuk, hogy mégis magyarok. Vajon hányan ébrednek majd fel. S vajon mi az, ami erre ráébreszti őket?
Reméljük, mégis a mi sikereink, és nem az a katasztrófa, amibe vak haragjuk segítségével, idegen érdekeket szolgálva, akarnak belerángatni.
Háborúban és békében egyaránt.
Figyeljünk tehát április 3-ra és Istenben bízva cselekedjük!