A M.A.O.T.E. megtisztelő megbízását kis idővel a kongresszus előtt kaptam. A M.O.K. szerveződésével elfoglaltan és a szabadság után szokásos többletmunkák közepette, gondolkoztam azon, hogy elfogadhatom-e azt? Szerencsére elvállaltam a feladatot. Akkor még nem sejtettem, hogy milyen élménydús napok várnak reánk.

Kedves kollégámmal a Pilisvörösváron háziorvoskodó Fekete Sándor doktorral tandemben vágtunk neki a – különféle szorongáskeltő hírekkel induló – dél-erdélyi utazásnak.

Nagyszeben nem csak a magyar és szász történelemnek, de a birtokban levő román nemzet történetének is fontos helye. Ott az ország szívének nevezik (a földrajzi középpont is erre van) és közelében található Sibiel a román Hollókő illetve az a Szebenkörnyéknek nevezett szinte zárt terület, ahol a helyi román lakosság, megtelepedése óta, saját szabályok és szokások őrzése mellett, tudatosan, keveredés nélkül él. E helyen mindenki (a nem itt született román is) „jövevénynek számít”. Az ősi transzhumáló állattenyésztés hivatását ma is a régi szabályok szerint folytatják.

Nagyszeben ma közel negyedmilliós város. Szépséges és aránylag jobb állapotban levő ősi városközpontját, hatalmas sivár blokkrengeteg veszi körül akár a Ceausescu korszak sújtotta többi erdélyi várost. Kulturális élete a szászok kivándorlása ellenére élénk és nem lebecsülhető.

A kongresszus október 5-én este, a Hadsereg Házának hatalmas termeiben, kb. 350 hazai és külföldi kolléga jelenlétében, nagyszabású koktél partival kezdődött.

Jelen voltak az ország közel 20000 körzeti orvosának képviselői, a családorvosi katedrák szakemberei, a román orvosi szervezetek vezetői. A jelentős külföldi részvételre a koronát a holland dr. Jan C.van Es utrechti professzor meghívása tette fel. Ő az európai családorvoslás nesztora, az első európai családorvosi katedra alapító tanára. A számos – főleg francia és angol – nyelvterületről érkezett küldött közül még kiemelném dr. Francois Bécret francia professzor jelenlétét.

A magasszínvonalú rendezés érdemei elsősorban dr. Balan Mihai területi elnököt, dr. Haber George és dr. Maria Suhastru országos alelnököket illetik, de gondolom sokan kellett még részt vegyenek a hatalmas munkában.

Ha azt kérdezik, miért írok ezekről a részletekről, több válaszom is van.

Mindenek előtt azért, mert – e kongresszus által is bizonyítottan – szeretném felhívni a figyelmet „a szomszédság jelentőségére”. Másrészt, mert kölcsönösen van tanulnivalónk egymástól! Ugyanakkor arra is figyelmeztethetek, hogy – szintén több okból – nem lehet közömbös számunkra legnagyobb és legtöbb magyar lakossal bíró szomszédunk egészségügyének fejlődése, mely a közös európai felzárkózás egyik fontos eleme. De beszélhetnénk arról is, hogy közös dolgaink rendezésében a nagydiplomácia mellett a „szakmai diplomácia” és az „egyszemélyes diplomácia” is jelentős lehet, különösen ha elgondolkozunk az értelmiség felelősségéről ezekben a sorsdöntő kérdésekben. Erről egyébként a fehér asztal mellett egyetértésben elmélkedtünk házigazdáinkkal.

De térjünk vissza a kongresszusra.

Az első munkanapon, a programon is átcsapó hullámaival, a reform indulásának kérdései domináltak. Emellett, de ezzel szoros egységben kapott még hangot a szakmai standardok általuk – nyugati ösztönzésre is – nálunk sokkal jobban értékelt és megbecsült kérdése. Ez utóbbi a neves bukaresti orvos pedagógus dr. Gheorghiu keze nyomát viseli magán és a szakma „atyamestere” dr. J. C. van Es professzor is kiemelkedő fontosságát hangsúlyozva foglalkozott vele.

A nap hangulata a deja vu érzését keltette bennem, 4-5 év előtti (és későbbi) üléseinkre emlékeztetve. Szorongás és bizonytalanság lengte be az érintetteket.

A palota saját – kitűnő konyhájú – éttermében elfogyasztott bőséges, ízletes és ragyogóan felszolgált ebéd után pihenni vittek kis időre (külön kísérővel), majd miután rendbe szedtük magunkat és gondolatainkat, a vita a délutáni ülésen folytatódott. Ekkor már a szekciókban is elkezdték a munkát.

Este az igen színvonalas Szebeni Filharmónia adott koncertet a kongresszus tiszteletére. A zenekar fegyelmezettségéről, és a mindenkori szerző feltételezett elképzeléseinek respektálásáról nevezetes.

Vacsorára a kis magyar küldöttséget az országos alelnök, dr Haber George látta vendégül. A Szászsebesen főorvoskodó rendkívül felkészült és számos jeles tulajdonsággal ékes kolléga, mint Arad szülöttje, többek között a magyar nyelvet is nagyon jól beszéli. Ez a vacsora jó ismerkedési alkalom volt és a személyes hangulatú, hatszemközti diskurzus, számos választ adott kérdéseinkre.

Közbevetőleg megjegyzem, hogy általában feltűnő volt a jó nyelvismeret. Sokan tudtak angolul, de a francia előadásokat tolmács nélkül tartották, mivel azt gyakorlatilag mindenki értette.(Különösen a csodálatos dikciójú Bécret professzor szövegét, melyet még mi is jó részt követni tudtunk). Egyébként ragyogó szinkrontolmácsolás is volt, ha kellett.

Megtudhattuk, hogy az általános orvosi szakvizsgát, és az ennek nyomán szerzett gyakorlatot elismerik családorvosi szakképesítésnek. Ezzel a külföldi szakemberek is egyetértettek. A továbbképzés kényszer nélkül fog zajlani, azok számára pedig, akik most végeznek az egyetemeken, az ittenihez hasonló rezidensi rendszert dolgoztak ki. Romániában európai viszonylatban is régen van már általános orvosi szakvizsga, csupán annyi a különbség, hogy ezt ott principálisi vizsgának nevezték éveken át. A vizsga igen nehéz, sokrétű és igényes követelményekkel járó számonkérés volt, és később keresztelték át általános orvosi szakvizsgának. (újabban – teljesen érthetetlen módon – előbbit nálunk nem akarják elismerni egyes áttelepültek esetében. A román miniszterhelyettes ígéretet tett, hogy ezek számára a két vizsga azonosságáról igazolást fog készíteni) Ottani szokás szerint, más szakágakhoz hasonlatosan, az általános orvosi főorvosi cím elnyerése is nehéz vizsgákhoz van kötve.

A másnapi ülés nagy meglepetéseket tartogatott számunkra.

A színhelyre érkezve tudtam meg, hogy J. van Es és Bécret professzor társaságában, előadást fogok tartani. A rendezők nagyvonalúan megelőlegezett bizalmával visszaélni nem tudván elfogadtam a felkérést és az illusztris társaságban elfoglaltam helyemet a magyar zászló mögött.

Most térült meg az a sok átülésezett hétvég és átgépelt éjszaka melyeket, mint a MOK területi elnöke és a reform megszállottja, végigdolgoztam az elmúlt években.

Jól fogott persze az is, hogy a román nyelvet sem hanyagoltam el. Időszakosan fordítgattam, leveleztem, beszélgettem. Így aztán a téma és a nyelv birtokában, őszinte szavakkal számoltam be a magyar egészségügyi reform történetéről, a tapasztalt nehézségekről és az elért eredményekről, valamint a családorvosi képzés és továbbképzés hogyanjáról és tapasztalatairól. Végül az általuk vitatott kérdések és a magyar tapasztaltok párhuzamait ecseteltem és aktív optimizmust tanácsoltam nekik.

A siker óriási volt. Ez volt az amire vártak. Ígéretet tettem, hogy tapasztalatainkat a jövőben sem fogjuk előttük titkolni. A hátralevő napokon a baráti szavak az érdeklődő kérdések a megbeszélések és tárgyalások a személyes és a Magyarországnak szóló dicséretek sűrűn szakították meg programunkat. Mindez természetesen a téma és a pillanat szerencsés találkozásának volt köszönhető. A továbbiakban az elnökségben kellett maradnom.

A második nap estje egy kb. 250 személyes fogadással telt. 7 órakor gyülekezett az elegáns közönség a „Római Császár” nevű régi híres szállodában, ahol a kontinens egyik első, kinyitható tetejű, ragyogó nagyterme, monarchiabeli fényében várt.

A menü óriási és követhetetlen volt. 9 óra után közel 5 órás, kis szünetek szabdalta só műsor következett, melyet a világ bármely fővárosának híres lokáljában is élvezettel néztek volna. Finom és mértéktartó erotika, kecsesség, könnyed precizitás jellemezte a litván táncosnőket, az orosz balettiskola hagyományai tagadhatatlanok voltak. A nívós népzenét a hazaiak, a nagyszerű és örökzöldekre építő énekes gárdát Ukrajna és Moldávia adták. Hogy hol tanultak ezek az őstehetségek, honnan vették világszínvonalú felszerelésüket, örök titok marad.

A műsor után tánc következett reggel 5 óráig.

Ez alatt az idő alatt egyfolytában, de nagy tapintattal egymást nem zavarva, jöttek a különféle megyék és intézmények képviselői, hogy beszélgethessenek a magyar tapasztalatokról és megköszönjék az elhangzottakat. Érdekes módon többen is külön megköszönték az őszinteséget, az elkövetett hibákról szóló szavakat mert – mint mondották – azt hitték, hogy csak a pozitívumokkal fogok eldicsekedni.

Ekkor folytak le azok a beszélgetések, melyekben többen is felhozták a nemzeteink között létező feszültségek kérdését, és elfogadóan nyugtázták véleményemet az értelmiség felelősségéről e kérdések megoldásában.

Közben a lakoma fő fogását harsonák hangjára, több tucat pincér hozta be, akik a lángoló tálcákkal körmenetet majd a parketten zsonglőri mozdulatsort produkáltak a széthordás előtt.

Nem hagyhatom ki beszámolómból azt, hogy a népdalok után régi hazafias dalokat is énekeltek, melyeknek szövegében pl. elhangzott az is, hogy aki a hazáért életét nem adná az nem igaz ember (emlékezzünk csak: „sehonnai bitang ember, ki hogyha kell, halni nem mer…”) A dalokat együtt és könnyes szemmel énekelte a terem. Elhangzott a himnuszuk is. Számukra ez így volt természetes és hangulatuk, egész lelkiviláguk szinte megkövetelte ezt. Igen kedves meglepetés volt, mikor ezután a zenekarral csárdást kezdtek játszatni a tiszteletünkre és egy kis delegáció vitt a parkettre, ahol velük együtt körcsárdást jártunk. Külön megkértek, hogy ezt meséljük el magyar barátaiknak ott túl a Tiszán.

A műsornak ebben a részében sem maradtunk szégyenben. Fekete Sanyi barátom a ragyogó táncprodukció mellett, sokak által irigyelt csodálatos basszus hangján, román románcokat énekelt frenetikus sikerrel. A külföldi énekesekkel is fellépett a Kakalinkát énekelvén.

A dr. Balan Mihai elnök, főszervező által tartott kis beszéd jelezte a reform startját. E pillanatban orvosnők egy csoportja jelent meg a háttérben, és kis üvegharangok hangja szólt ünnepélyesen, majd minden jelenlevő ajándék harangocskát kapott.

Ekkorra már a közszeretetnek annyi jelét észleltük, hogy szinte szégyenkeztünk.

De még nem volt vége a kongresszusnak és a meglepetéseknek.

Közben éjjel a Fogarasi Havasokat, nevükhöz illően, belepte a hó. A másnapra tervezett kirándulás útvonalát hóakadályok borították. A rendezők lázasan dolgoztak a program átalakításán.

Bőséges reggeli után indultunk el a záróülésre, ahol ismét az elnökségbe invitáltak, majd felkértek, hogy tartsam meg a záróbeszédet.

A konklúziók is a polemizálás jegyében születtek meg. Megfigyelésünk szerint a vidéknek meg kell küzdeni a fővárosi lobbyval, de ahogy pl. a kongresszust szervező kollégákat megismertük, nem kell őket félteni.

A következtetések megfogalmazásánál is többször emlegették a magyar tapasztalatokat. Láthatóan számos ponton megerősítette elképzeléseiket, segítette választásukat az általunk bejárt út megismerése. Ennek őszintén örvendtünk.

A záróbeszédet közben is megtapsolták, mikor félig tréfásan, de nem ok és háttértapasztalat nélkül az általános orvosok átlagéletkorának növekedését kívántam nekik.

Az ezt követő, és ezt megelőző beszélgetések meghaladják egy úti beszámoló terjedelmét.

Ami igen fontos: december 2-án Párizsban lesz a frankofon országok általános orvosainak kongresszusa. Mikor egy beszámolómból tudomást szereztek a javuló francia-magyar kultúrkapcsolatokról és a budapesti Francia Intézet gazdag tevékenységéről, Bécret professzor lehetségesnek látta a magyar csatlakozást is (bár nem vagyunk frankofonok) Gheorghiu professzor Bukarestből pedig vállalta az ügy támogatását. Így mi lehetnénk az első nem frankofon tag, Románia viszont – mint mondották – nem lenne egyedül a társaságban problémáival.

Jan van Es utrechti professzor nagy örömmel nyugtázta elképzeléseimet a szakmai protokollok (standardok) alkalmazásáról a gondozásban, és ideadta az első 5 holland standardot azzal az ígérettel, hogy az 50 standarddal megjelenő első angol nyelvű könyvét postázni fogja. Ugyanakkor elmondta, hogy november elején Budapestre is eljön, örömmel emlékezett dr. Fodor Miklósra.

Jó néven vennék, ha a készülő hongkongi kongresszusnak is lenne magyar résztvevője.

A záróülés után városnézés majd vidéki kirándulás következett. Sibielt indultunk megtekinteni, műemlék-templomával és híres üvegikon gyűjteményével. Az út Keresztény Szigeten át vezetett. A falu elhagyott szász házainak egykori lakóit nyugdíjba készülő családorvosuk, Balan doktor siratta el, őszinte szavakkal.

Sibiel határában fehér lovakon feszítő bandérium fogadott és vezette a vendégeket a központig. Itt emlékezetes múzeumi élményeinket Suhastru doktornő értő szavai tudatosították. Egyetértéssel fogadták megjegyzésemet a látottakról, miszerint Erdély egyik csodája, a népek kultúráinak egymásra hatása itt testet öltött. A szász szerkezetű és küllemű házban lakó román pásztor üvegikonja békésen nézett le a falról két barcasági magyar kancsó közül. Jól és esztétikusan megfértek egymás mellett. A szászos küllemű házban lakó, magyar kancsóból ivó, román ikon előtt fohászkodó pásztor megmaradt öntudatos románnak.

Ezután bőséges falusi lakoma következett, és amikor a havasi sajtot megdicsértük, külön futár indult az esztenára, hogy kóstolót vihessünk belőle Magyarországra.

Rövid délutáni pihenést követően, zártabb körű fogadás következett a modernül elegáns Transilvania vendéglőben. A vacsora és a műsor itt is európai színvonalú volt. Mi magyarok J. v. Es professzorral az asztalfőn ülhettünk. A kellemes és tanulságos beszélgetésről kivételes képességű szinkron tolmácsnő is gondoskodott.

Az éjjeli vonathoz innen vitt ki a külön gépkocsi és az állomáson Haber George doktor, országos alelnök búcsúztatott, az az ember, aki egész idő alatt a szárnyai alatt tartott mindkettőnket és minden testi és lelki kényelmünkről gondoskodott.

A jól végzett munka öröme mellett számos más jellegű tapasztalatból fakadó jóérzéssel és új barátságok melegével tértünk haza.

Remélni szeretném, hogy a MAOTE ezt a kapcsolatot is ápolni fogja. Sok szempontból fontos és hasznos kapcsolat ez.

Leányfalu, 1994. október 11.

Utóhang 2002.

A fenti írás sok szempontból is tanulságos lehetett volna, de csak torzója jelent meg. Érezhető volt, hogy nem hiszik el a benne foglaltakat. El is hangzott a kérdés: nosztalgiázol? (Sőt egyéb is)

A kapcsolat felületes maradt, a frankofon fonalat sem vettük fel akkor, a szakmai protokollok kérdése is más apropókból, és utóbb éledt újra.

*