Amikor a HITEL születéséről beszélünk, onnan kell kiindulnunk, hogy nem csupán egy folyóirat történetéről van szó. A Hitel egy szellemi csoportosulás volt, mégpedig egy nemzedéki alapon szerveződő csoport, ami saját véleményük szerint sem évjáratot jelentett, hanem annak egy velük gondolkodó más korosztályokra is nyitott formáját.
Az állandóan formálódó, gyarapodó szellemi kör által kiadott lapnak magam három korszakát különböztettem meg. Az első az 1935-ös, újság formátumú – Makkai László és Venczel József fémjelezte, kéthetente megjelentetni tervezett – Kis Hitel hat száma volt, aztán a jogutód Venczel József, valamint Albrecht Dezső, Vita Sándor és Kéki Béla által kiadott Nagy Hitelnek vagy Második Hitelnek nevezett folyóirat következett. Ennek 1940 utáni időszakát említem én Harmadik Hitel néven. Az immáron – többé-kevésbé – havonta megjelenő lap ekkor már támogatást kap, országosan is terjesztik és alcímként megjelenik a „Nemzetpolitikai szemle”.
A Nagy Hitel megjelentetése kötődik szüleim nevéhez, mivel a szerkesztők kérésére ők adtak otthont és támogatást a szerkesztői munkához és a csoport együttléteihez. Innen ered elkötelezettségem is a közben feledésre szánt Hitel átmentésére, egy gondolataira nagyon is reászoruló és azokat remény szerint hasznosítani képes mába.
Hogy létrehozói nemzedéki csoportnak tartják magukat,- érthető. Az önálló állami létet az unió után lassan elfeledő Erdély Trianon után nem csupán lefejezettségét élte meg, de egyenesen egy az ortodox törésvonalon túli, balkáni világban találta magát. Hemingway a haditudósító így fogalmazott utóbb: azt hittük a Balkánból Európát csinálunk, de inkább Európából csináltunk Balkánt. Az ebből eredő sokkos állapot egy ideig megbénította, sőt passzív ellenállásba taszította Erdély magyarságát és így annak értelmiségét is, de ettől függetlenül is szükséges volt egy kis-nemzedéknyi felzárkózási idő, hogy ebben az új, levantei világban járatos, a nyelvet és a szokásokat, életfelfogást és a várható bánásmódot fel és megismerő új fiatal értelmiség elvégezze iskoláit.
Az első – főleg egyházak által támogatott vagy korosztályos – értelmiségi szerveződések és lapkezdeményezések már Kós Károlyék 1921-es Kiáltó szava után elkezdődnek. 1922-ben létrejön a politikai képviseletet jelentő Országos Magyar Párt is. A fiatalok nőnek-növekednek s 1930-ban feltűnik a Hitel későbbi történetében is igen fontos Erdélyi Fiatalok című lap első évfolyama a hasonló nevű mozgalom kiadványa. Ez az egyetemi diákság fórumaként nagy lendülettel induló folyóirat nem csak színvonalával, de mint nevelő iskola is úttörő szerepet tölt be. Kutatói szerint legjelentősebb korszaka éppen az első 3 év, amelyet követően a mozgalomban is törés mutatkozik, bár 1940-ig folyamatosan megjelenik.
Közben azonban felnő az említett korosztály és tanulmányainak végére ér, illetve egyes tehetséges tagjai az Erdélyi Fiatalok iskoláját is kijárják. És az évek teltével többet akarnak.
A rendkívüli tehetségű Makkai László, a püspök-író fia, az erdélyi XX. század később tragikusnak is mondható sorsú jelesével,- Venczel Józseffel együtt fémjelzi ennek a többet akarásnak az első termékét a Hitelt, pontosabban azt a bizonyos Kis Hitelt.
A lap első számában Makkai Sándor ír vezércikket. Ő az, aki 1931-ben az önvizsgálatot, beilleszkedést és a nemzeti önazonosság tudatának megújítását hirdeti meg a Magunk revíziója című híres írásában. Ugyancsak az első számban arról ír Juhász István, hogy ma Széchenyi divat van, de mint mondja: Nekünk Széchenyi többet jelent. „Ő életünk kiszakíthatatlan részévé lett és gondolkodásunk kiinduló pontjává”. Íme, a választott cím, sőt betűtípus magyarázata is. A Makkai Sándor által tanácsolt „magunk revíziója” mellé tehát felsorakozik néhány Széchenyitől vett alapgondolat: Mindjárt először – Makkai Sándort egy évszázaddal előbbről megerősítve – a nemzeti parlagot kutató önkritika, az evangéliumi hit, a hivatástudat és a szó szentsége.
Már röviddel a megjelenést követően felhívják arra a figyelmet, hogy a Hitelt a nemzedék műveltség és élménybeli hiányérzete hozta létre, hiánypótlás céljából. Nagy magyar gondolkodók gondolatait akarják közkinccsé tenni, megpróbálják feldolgozni a magyarság részproblémáit, keresik az európai tájékozódást. A lapot a húszévesek lapjának szánják, de teljes nyitottsággal, mint mondják „korkülönbség nélkül a közös munkára vállalkozók lelki nemzedékének.”
Hitel alatt valóban ezt a szót értenék, de főleg a szellem emberének szellemi vállalkozásba vetet bizalmát értve alatta.
Szemléletüket konzervatív reformirányzatnak nevezik. Venczel József írja le, hogy a kor liberalizmusa már mást jelent. A gondolkodás történetében haladást jelentett, de a gyakorlatban nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Egyben ő is hangsúlyozza a Széchenyi indította belső reform sürgősségét.
Makkai László úgynevezett körökben való gondolkozást említ. Röviden: európai eszme, közép-európai lehetőség, magyar kötelesség és erdélyi valóság. Újra és újra felmerül az idealizmus és materializmus viszonya. Babitssal értenek egyet: „Hiszek az észben, hogy ameddig ér, hűséges szolgája annak a valaminek, amit el nem ér.” Így jöhet létre a felsőbb szintézis, mondja Makkai, s nem kell félnie senkinek attól, hogy a Hitel ki akarná operálni valakiből az „isteni reményeit vagy emberi tárgyilagosságát”.
A lap megjelentetése fájdalmasan érinti az Erdélyi Fiatalok szerkesztőit, méltánytalannak vélik, és felesleges, valamint később kissé túldimenzionált nemzedéki presztízsvita alakul ki közöttük. A vitát – mint arról fiatal éveimben meggyőződhettem – a történelem malmai őrölték barátságokká.
A Kis Hitel még közöl szépírásokat, de hamarosan kiderül, hogy ez az utóbb nemzetpolitikai szemlének is nevezett Nagy Hitelben nem férhet el. Innen ered a kialakult munkamegosztás. A szellemi kör többségét alkotó szépírók a Helikon és a Pásztortűz oldalain közölnek, de a Hitel körében gondolkodnak és vitatkoznak a közös gondról.
Eddig a Kis Hitel szelleméről. S ez a szellem folytatódik a Nagy Hitelben is, hiszen a jogutód Venczel hasonló szellemű szerkesztőket toboroz maga köré. Így aztán a szellemi kör is töretlenül gyarapodik tovább. Venczel József és Kéki Béla egyébként egy esztergomi nyári út során találkozik Szekfű Gyulával, aki tanácsokat ad és példaképül a Magyar szemlét ajánlja nekik.
Hajdú Farkas Zoltán még életükben beszélgethetett Kéki Bélával és Vita Sándorral. Ezt követően így ír: A két világháború közötti Hitel a magyar tudományosság számára sok esetben biztos kiindulópontot jelenthet. A hasábjain megjelent tudományok és cikkek a kisebbségi élet olyan kérdéseire keresik a választ, amelyek ma is megoldandó problémaként léteznek. Aztán Vita Sándor idézi „Abban mindnyájan hittünk, hogy az erdélyi magyarságot belülről kell erőssé tenni ahhoz, hogy helyt tudjon állni (…) Mi azt tartottuk, hogy egyedül a belső építés az, ami megtarthat bennünket. Ez aztán oda vezetett, hogy először a szigorú önvizsgálat hívei legyünk.” Vagyis az eredeti elképzelések nem törtek meg.
A lap későbbi alcíme által is jelzett nemzetpolitikai jellege – a manapság már kontinentális méreteket öltött politikai adok-kapok hangulatában – egyre kényesebb és sokakban felesleges gyanakvásokat keltő tény lehet. Nos, a Hitel tartalmát elemezve ez minden bizonnyal elillanhat. Az erdélyi magyar értelmiségiek és a szellemi körhöz csatlakozó tágabb magyarországi gondolkodók, akik akkorra már maguk is megélhették a Sütő András által később definiált „önmagával határosság” érzését, elkerülhetetlenül kifinomultabb veszélyérzettel rendelkeztek. Ráadásul nem csak a Trianon után természetes következményként működő magyar irredenta élt, de több szomszédnál is dolgozott a nyertesnél is fellépő pszichózis által táplált – egyelőre verbális – további igény. Ugyanakkor a szomszédok demográfiailag is veszélyeztették a magyarságot, az elszakítottak pedig egyre nagyobb kulturális és gazdasági nyomás alá kerültek. Ebben a helyzetben elkerülhetetlen volt annak felismerése, hogy szükség van egy nemzetpolitikára. A megmaradás óhaja és ennek gyakorlati szolgálata nem nevezhető nacionalizmusnak, különösen nem egy olyan világban ahol annak sokszínűségét oly szép igyekezettel óvják, hogy még egy állatfaj eltűnése is világszerte felkapott téma.
A Hitel szellemi köre tehát a megmaradást akarta szolgálni, másoknak nem ártó és önkritikus, de pragmatikus gondolkodással. Ahogyan az írók a megmaradás irodalmát művelték, a tudósok a megmaradás tudományát építették. Vagyis a Hitel a megmaradásért folytatott erőfeszítések tudományos alapjait próbálta lerakni.
A Nagy Hitel otthonául választott szülői házam végig rendelkezésükre állt és szüleim minden erejükkel erre a célra koncentráltak. Így indult közel évtizedes útjára az immáron tekintélyes, oktáv formátumú, először negyedévenként megjelenő folyóirat.
Már az első számban megjelenik Albrecht Dezső jelentős tanulmánya: Az építő Erdély. Ebben figyelmeztet Ortega Y. Gasset, Németh Lászlón átszűrt gondolatával arra, hogy a nemzet életében a múlt determináló erejénél nagyobb szerepe van a nemzet jövőjét elgondoló és irányító szellemnek, majd így ír: „Erdélyben nincs vezetőosztály, amely mély szociális felelősségérzettel, nagy hivatástudatával vehetné át a nemzet vezetését… távol és csendben az egyedül álló magyarok kezdik lerakni az új élet alapjait. Őket kell összefogni és megteremteni belőlük az új nemességet, melynek feladata, hogy kialakítsa és irányítsa az új magyar közszellemet és szolgálja a nemzetet.” Záhony Éva úttörő Hitel-tanulmányában figyelmeztet: „Albrecht az új nemesség elnevezéssel új élcsapatra gondol és Németh László szóhasználatával él, melyben az értelmiség mellett ott vannak az iparosok, kereskedők, orvosok, birtokosok, gazdák.” Mégis, ez a mondat az, amely elég volt ahhoz, hogy a Hitelt egész tevékenysége során rendiséggel vádolják? Nem csupán ezzel, valamint nem csupán ezért, de a kiindulópont itt keresendő, és aztán – a cél szentesíti az eszközt – reázúdul a fasiszta jelző is, mellőzve minden logikát, és azt is, hogy a megbélyegzők ennek hazug voltáról éppen a napi történelem véres valóságában és saját tapasztalatból győződhettek meg. Ez az Orwelli kettősség, a „duplagondol”, amire később éppen Gáll Ernő a marxista filozófus az, aki bölcs szavakkal figyelmeztet.
A Hitel történetének külön fejezete a Vásárhelyi Találkozó előkészítésének ideje, amikor Tamási Áron ragadja magához a kezdeményezést, hiszen a Cselekvő erdélyi fiatalok címen a Brassói Lapokban közölt cikksorozta a tulajdonképpeni elindítója e szervezkedésnek. És itt kell idéznem Tamási fontos mondatát is a Hitelről, ami megmagyarázza, hogy miért éppen ezzel a körrel szövetkezett a szervezőmunkára: „…bizonyára nem fogok csalódni abban a véleményemben, hogy ennek a mostani Hitelnek a megjelenése a legfigyelemreméltóbb eredmény, amit a cselekvő erdélyi ifjúság az utóbbi években elért.”
A találkozó kezdeményezése és megszervezésének érdeme körüli ügyeskedések utóbb egyik meghatározójává váltak a folyóirat feledésre „ítéltetésének”. De ennek okai között szerepel aztán az a valóban cselekvő és felelős magatartás, amit a Hitel együttgondolkodói tanúsítottak 1940-ben és a háború végén s melyet a szocializmust építő években okosabb volt elfeledni. Természetesen a Hitellel együtt.
Lássuk röviden, hogy miben is állt ez? Az 1940 őszi magyar hatalomátvétel előtt eljuttatták Teleki Pálhoz javaslataikat a nemzetiségi politika ügyében, a vészes időkben pedig komoly részt vállaltak több sorsdöntő kérdés megoldásában. Ilyen volt, részvételük a parlamentben, mint a Teleki Politikáját támogató Erdélyi Párt képviselői; a politikai foglyok szabadon bocsátása, mondhatni a Gestapó orra előtt; a negyvenek beadványa Horthyhoz a kiugrást sürgetvén; a moszkvai küldöttségek kijuttatásában vállalt szerepük; majd Kolozsvár nyílt várossá nyilvánítása és a minél békésebb átmenet szervezése.
1944 után, az ebben érdekeltek ügyes asszisztálásával, a Hitel – a besározás módszere általi – feledésre lett ítélve. Sorsa nem volt hasonlítható a közismert TTT egyik csoportjáéhoz sem. Nem tiltották, de nem is tűrték, nem támogatták, de nem is torolták meg ritka kényszerű felemlítését. Történetek igazolják, hogy a „félni jó” lengte körül.
Így aztán Erdélyben az új generáció nem ismerhette meg, a régiek a sokunk által ismert kussolással viszonyultak hozzá, s az anyaország sajtótörténete teljesen elfeledte.
A Hitel által megoldásra felmutatott gondok azonban, hatványozott mértékben és új színekkel gazdagodva tovább éltek. A Hitel által javasolt megoldások szükségessége nem volt kétséges, ugyanakkor nem volt lehetséges sem.
Éltető teljesítmények formájában, mégis ott lappangott az értékteremtő erdélyi magyar értelmiség hétköznapjaiban. Az eszmét és a célt nem emlegetve, de a cselekvést fel nem adva. Mert bár a Hitelesek közül sokan emigráltak vagy repatriáltak, egyesek életükkel fizettek elveikért, az otthon maradottak – sőt néhány eltávozott is – jelentős, nem egy esetben hatalmas munkát végeztek az ezt követő akadályokkal és veszedelmekkel telt évtizedekben. A Hitel „szellemét a tűz meg nem égeté”.
Az utolsó Hiteles, Lőrinczy László, pár hónappal ezelőtt hagyott itt minket. De lássunk bizonyítéknak néhány a folyóirat és szellemi kör elsüllyedése után is szellemi befolyást gyakorló nevet, a közismert teljesítmények felesleges emlegetése és a teljesség igénye nélkül, csak ábécé sorrendben: Bözödi György, Debreczeni László, Domokos Pál Péter, Entz Géza, Gy. Szabó Béla, Illyés Elemér, Jancsó Elemér, Jékely Zoltán, Kéki Béla, Kiss Jenő, Kós Károly, László Gyula, Makkai László, Márton Áron, Mikó Imre, Nagy Géza, Nagy Miklós, Szabédi László, Szabó Lajos, Szabó T. Attila, Szemlér Ferenc, Szenczey László, Szervátiusz Jenő, Tamási Áron, Venczel József, Vita Sándor, Vita Zsigmond, Wass Albert.
És akkor még nem beszéltünk a közöttük levő nem kevés iskolateremtő személyiség kisugárzásáról.
Ezek voltak tehát igen röviden a Hitel történetének állomásai, felmutatván e nagyszerű nemzedék összefogásának, együttgondolkodásának, otthoni belső vagy idegenbéli külső száműzetésben is élő alkotókészségének, nemzetszolgálatának, iskolateremtésének mintegy a vázát.
Sok hasznos kutatómunka szükségeltetik, hogy teljesítményük rejtett tárnáiból, a magyar szellem energiáira oly éhes jelenbe, felhozhassuk életet jelentő szellemi nemesfémeiket.
Mint ennek a munkának fontosságára már gyermekként és ott közöttük rácsodálkozó érdeklődő ember, mint olyan szerencsés ki beleszületett ebbe a szellembe s azt nem csupán szülein át kapta meg, de számos élő Hiteles személyes varázsát is érezve nevelkedett, kötelességemnek éreztem a magam lehetőségei szerint részt venni a mentő munka első fázisaiban.
Tárgyi anyagukat először át kellett menteni a nyomorúság és a csengőfrász évein. Ezt még szüleim végezték el. Utána a román törvények, bejelentési kötelezettséget reánk kényszerítő éveiben, amit lehetett el kellett dugni. Kényszerű áttelepülésem után az írott és tárgyi emlékeket át kellett hozni. Ez egymagában 15 évet vett igénybe. Aztán következett az elhelyezés megoldhatatlannak tűnő gondja, melyben az isteni gondviselés egy foglalkozásomtól eltérő munka révén nem túlzott, de nélkülözhetetlen anyagi forrásokkal, Makovecz Imre pedig tervezéssel és baráti, de határozott lelki támaszával segített a Hely megteremtése által.
Aztán a nyugdíjas évek lehetővé tették a kutató munkát és a könyv megírását. Sajnos a Hitel monográfiát megíró Illyés Elemér kézirata utolsó percben bekövetkezett halála után nem sokkal eltűnt Olaszországból. Közben azonban megszületett Záhony Éva remek tanulmánya és Vallasek Júlia esszéje, melyek nagy támaszt jelentettek. Ezt követte Boros Zoltánnak a könyv alapján készített dokumentumfilmje, majd számos rádió, televízió és nyomtatott formában megjelenő a témát népszerűsíteni igyekvő kísérletem. A Kárpát-medence és nyugat több városában rendezett könyvbemutatókkal is próbáltam a Hitelt visszahozni a köztudatba. Végül 2010 decemberében felavattuk házi múzeumomat, melyben azóta számos csoport és egyéni látogatás zajlott le, minden esetben a Hitelről szóló előadással is egybekötve. Ez a Pomogáts Béla jóvoltából létrejött konferencia számomra egy 38 éves munka betetőzését jelenti.
Szeretném hinni, hogy a jelenlevők ezt követően valódi helyére teszik ezeknek a nagyszerű magyaroknak az életművét és annak gondolatit és úgy amint azt ők is akarták, a magyar jövő szolgálatába állítják.
Ha belelapoznak, a Hitel számaiba látni fogják, hogy a problémák változatlanok, a gondok csak nőttek, az akadályok és akadályozók tábora úgyszintén s ártó hatásuk is folyamatos.
A Hitel integrálni is képes szellemére tehát nagy szükség mutatkozik.
Leányfalu 2012. január 14.
Szász István Tas