Életem első 39 esztendejének megidézése, mely esetemben Erdélyhez kötődik, soha le nem tisztuló gondolatok kavalkádját ébreszti, s azok olyannyira összetettek és kuszák, mint amennyire az…
Tisztelt Kollégák! Megszólalásom kakukktojásnak tűnhet e helyen, de remélem a végére megértő fülekre is talál. Ez év tavaszán, a Magyar Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége azzal…
Tisztelt ünneplő Gyülekezet! Ez a hónap mely a legcsodálatosabb színeknek és ugyanakkor a természet őszbecsavarodásának évadja, valamilyen okból a magyarságnak mindég többet jelentett és többet…
Drága Barátaim! Jelentős évfordulójához érkeztünk barátságunknak. Gyökereink immáron ötven évre nyúlnak vissza. Azoknak legerősebben kapaszkodó és életet szívó hajszálnyi végei szinte a gyermekkorig érnek. Én…
– Kezdjük a legrégebbi időkkel, az erdélyi szövérdi gyökerekkel. Kérem, meséljen erről. – Erdély zivataros múltjában a család útja már a „szövérdi gyökerekig” is hosszas…
Kedves Barátaim! Ha körülnézek tekintélyessé vált társaságunkon, melynek sorait hála az Úrnak még nem igazán érte el az a nagy ritkítóolló, s ha igen, inkább…
Kedves Barátaim! Amikor Zoli halálának napján a nekrológot írtam, nagyon szenvedtem. Bevallom, hogy könnyeim csorogtak és miután leírtam amit érzek, valósággal tehetetlenné váltam. Akkor a…