Szájunk zugában még érezzük férfikönnyeink sós ízét, még zeng fülünkben a vártemplom Sütő András kopjafájáig elhallatszó harangja, s máris ünnepelünk. Szükségünk van az ünnepekre a…
Félévszázadot is meghaladó, s egyre erősödő barátságunk kárpótol az ennél is hosszabb élet törvényei szerint elkezdődő gyengeségeinkért. Elérkeztünk az összegző, elemző évek küszöbére. Ha már…
Tisztelt Kollégák! Megszólalásom kakukktojásnak tűnhet e helyen, de remélem a végére megértő fülekre is talál. Ez év tavaszán, a Magyar Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége azzal…
Tisztelt ünneplő Gyülekezet! Ez a hónap mely a legcsodálatosabb színeknek és ugyanakkor a természet őszbecsavarodásának évadja, valamilyen okból a magyarságnak mindég többet jelentett és többet…
Drága Barátaim! Jelentős évfordulójához érkeztünk barátságunknak. Gyökereink immáron ötven évre nyúlnak vissza. Azoknak legerősebben kapaszkodó és életet szívó hajszálnyi végei szinte a gyermekkorig érnek. Én…
Kedves Barátaim! Ha körülnézek tekintélyessé vált társaságunkon, melynek sorait hála az Úrnak még nem igazán érte el az a nagy ritkítóolló, s ha igen, inkább…
2001. Ismét együtt vagyunk. Orvosok az elmúlt századból. Javarészt nyugdíjasok, de mind nyugdíjas korúak és lélekben ugyanazok mint amikor 1954-ben összetalálkoztunk és váltott jegyekkel vártunk…
Hölgyeim és Uraim! A magyar nyelvterület szellemi központjában összegyűlvén, mielőtt munkához látnánk, azt kérdezzük kik is vagyunk mi és miért jöttünk e helyre? A teremben…
Hölgyeim és Uraim! Barátaim! Egy olyan közösség emigrált képviselői vagyunk, mely egy európai városban született és volt otthon évtizedekig, és ma egy balkáni városba látogat…
Kedves Barátaim! 1997 nem kerek évforduló, nem jeles esztendő a szokások és hagyományok értelmében. Mégis az. Mindenekelőtt, azért mert összetartozásunkat oly példamutatóan ápoló és igénylő…