Testvéreim!

Nehéz feladattal ruházott fel lelkipásztorunk. Olyant kívánt tőlem, ami szinte lehetetlen. Öt percben kell megemlékeznem földi magyar életünk leghatalmasabb tragédiájáról, elmúlt 90 év szenvedéseiről, egész jelenünk és jövőnk történéseinek egyik meghatározó forrásvidékéről, arról amiről 65 évig nem is volt tanácsos beszélni, arról amiről ijesztően sokan nem tudnak, arról amit nem csupán elhallgattak hanem aminek az emlegetését nem egyszer tiltották is – s ami talán ennél is rosszabb – megpróbáltak lerántani a megmosolyognivalók közé, amit neveztek a sebek nyalogatásának, a szomszédok érzékenységét feleslegesen sértő cselekedetnek s amit – saját gyalázatukra – még azzal is tetéztek, hogy több generációba próbálták belenevelni azt a tudatot, hogy mi bűnös nemzet vagyunk.

   Öt percem van arról beszélni amiről könyvtárnyi s mégis kevésnek bizonyuló irodalom jelent meg, s ami ennek ellenére annyira ki lett ölve a mai magyar tudatból, hogy a szó puszta említése is sokakban zavaros érzéseket kelt. Nem tudják hova tenni sem a Trianon szót sem azt aki kimondja. Idáig juttattak s így állunk szemközt azzal a szörnyű eseménnyel, melynek terhét minden azóta megszülető magyar, a gyászos határon belül s azon túl a hátán hordoz. Vagy tudtával, vagy úgy, hogy nem is tud róla csak nyögi következményeit.

Gyorsan kell áttekintenem a nagy egészet, hát gyorsan teszem fel az ezzel kapcsolatos elkerülhetetlen kérdéseket, mindenek előtt azt, hogy: MIÉRT? Mert az előtte elkövetett és néhány évtizedre visszavezethető, mai szemmel nevetségesen kicsiny bűneink messze nincsenek arányban azzal amit a belőlünk kiszakadtakért az előző 1000 esztendőben tettünk. Hiszen ők a szent korona védelmében jöttek létre vagy gyarapodtak vagy oda menekültek, esetleg ott alakították ki európai kultúrájukat vagy élveztek más országokban tapasztaltnál nagyságrendekkel nagyobb jogokat. Azok a nagyhatalmak, akik számukra a belőlünk való kiszakadást lehetővé tették, miközben büntetésünk  feltételeit szabták, elfelejtették, hogy már évszázadokkal előbb beolvasztották nemzetiségeiket és kenetteljes arcot öltve hirdettek ítéletet felettünk el sem követett bűnökre is hivatkozván. Kegyetlen ítéletet és megmagyarázhatatlannak tűnőt s általa belekényszerítettek egyben egy olyan csapdahelyzetbe, melyből szinte lehetetlen kilépni. Ha mi megszólalunk, heten pisszegnek körülöttünk. Európa pedig csendet akar. Csendet és nyugalmat a globalizáció kiszolgálásához, ahhoz az őrült meneteléshez, mely éppen saját keresztyén-keresztény gyökereinek megtagadásával vezet az öngyilkossághoz, a valóságos Európa eltűnéséhez. Hacsak…, hacsak fel nem ébred csalóka álmából s nem saját teste egy általa egyszer már eladott keleti részének újfajta gyarmatosításából akar még egy darabig jól élni.

A rejtőzködő cél tehát, a MIÉRT, nem a közszájon forgó érdekes történetekben keresendő, nem egy-egy személy nevéhez, indulataihoz, ügyeskedéséhez köthető csupán hanem sokkal összetettebb és számos érdek összecsengésének részben tervezett, részben véletlen összeadódásából eredez. Útjába voltunk annak, ami akkor már csírázott s mára szárba szökkent.

   A  HOGYANRA felelve rövid lehetek. Arra bíztatok mindenkit, hogy olvassa el a az egykori Trianon-i békeszerződés szövegét. Látni fogja, hogy az egy ország és egy nemzet megsemmisítésének tökéletes tervezete. Sátáni szöveg.

Végül felmerül a MI LESZ s a MI A TENNIVALÓ kérdése is.

Nos annyit már tudunk, hogy az aljas terv végső célja meghiúsult s sikerült talpra állnunk. Mi több azóta ez már még kétszer megismétlődött s most éppen a negyedik talpra állás kísérletét kezdjük el.

A szörnyű csapdából való menekvésnek egy útja lehet csak s ez a NEMZETI EGYSÉG, a Kárpát-medencei magyarság teljes egységének s közös erőfeszítésének útja. Aki ezt meg akarja bontani, az az igazi nemzetáruló, mert az a halál útjára akar terelni.

            Az egységhez vezető úton pedig a keresztényi gondolat lehet az igazi iránytű. Ez nem csupán Isten kegyelmének reményével tölthet el, de valóban a szó hétköznapi és földhözragadt értelmében is nélkülözhetetlen. Mert a feladat hitet és tudást, erős akaratot és türelmet, kitartást igényel.

            Vagyis a menekülés útjának kiindulópontjai a templomok s az iskolák.

            Ha 5 percben kellett Trianonról beszélnem, csak ezt mondhattam. A többi végtelen könyvek sorát megtöltő olvasnivaló.

            Nem szabad hinni azoknak akik azt mondják, hogy nem lehetünk nagyok. Széchenyi és Németh László meg Tamási Áron egyaránt elmagyarázták nekünk, hogy akkor maradhatunk meg, ha merünk nagyok lenni. Választhatunk hát magunknak büszke célt. Például előttünk a saját megmaradásunkat is biztosító keresztény Európa lelki megmentésének szép feladata. Ha testét évszázadokig védelmeztük, most az ennél is fontosabb, a lélek következik. Hozzánk illő feladat.

            Nem szabad hinni azoknak akik félnek a Trianon szótól. Trianon tragédia, Trianon csapda, Trianon lelket nyomorító betegséget reánk bocsátó szörnyű terv, de ha mi ezt a fájdalmat tapasztalattá érleljük, ismét megtalálhatjuk az utat a kitörésre és akkor az ellenünk tervezgetők megint megtapasztalhatják, hogy hiába volt az ármány.

A  magyarságot átmentő egyik nagy talpraállítónk, ki mélységes mélyről emelte fel a kisebbik – akkoriban éppen egyedüli valóban magyar – hazát, a nagy fejdelem: Bethlen Gábor mondotta: „Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?”

Ezzel az erős hittel induljunk most el egy végső nagy talpraállás felé, Trianon drágán szerzett tanulságait is kamatoztatván próbáljunk meg nagynak lenni.

Leányfalu, 2010. június 12.

Szász István Tas