Ha csak magamat kérdezgetném, fel sem merülhetne ez a kérdés, hiszen a MOGYE (akkor éppen IMF) egy olyan régi évfolyamának vagyok végzőse, pontosabban voltam és maradtam (!) tagja, amelyik számára a szinte évente megrendezett találkozások lelki szükségletté váltak. Újra és újra találkozva merítettünk erőt egymásból. Először a diktatúra megpróbáltatásainak elviselésére, a családfenntartás és a körülmények sújtotta szakmai munka gondjainak feldolgozására, utóbb a korosodás során a szép új világ okozta csalódások lelki és természetesen az öregedéssel járó testi bajok megbeszélésére vagy lehetőség szerinti megoldására. Beszéljek egyszerűbben: bár soraink közben egyre fogytak, szükségünk volt s van is egymásra. Úgy éreztük, hogy minden örömünket és minden bánatunkat ezeknek az ifjúkori barátságoknak az asztalára tudjuk legszívesebben elhelyezni.

Történt ez annak ellenére, hogy az együtt töltött évek során a rendszer mindent elkövetett, hogy a szó értéket rejtő érelmében ne válhassunk közösséggé. De nem sikerült nekik.

Nagyszerű tanáraink minden nehézség ellenére közvetített példája és a kor maga – mely spontán vívta ki minden értelmes ember ellenkezését – nevelt minket és bár nem vagyunk egyformák, mégis ahogy az idő telt egyre inkább rájöttünk arra, hogy olyan közös vonásaink vannak, amelyek legyőzhetetlen erővel igénylik a találkozások melegét. Mi több, kis közösségünk még a mindenhol fellelhető – így közöttünk is előfordult – gyarlóságok feldolgozását is sokkalta kevesebb traumával, és sokkal több megbocsátó és bölcs szeretettel és megértéssel oldotta meg, mint a társadalom egésze.

A találkozás szükségességét tovább indokolja alma materünk végzettjeinek rendkívüli szétszórattatása is. Ez nem csak örökké igényelt és régi élő kapcsolatokat metszett ketté, de arra is alkalmat adott, hogy sokféleképpen megmérettessünk. Ez egyben azzal az előnnyel is jár, hogy mint élő közösség, ennek sikereiből, gondjaiból, tapasztalataiból is erőt meríthessünk.

Hírek szerint a fiatalabb évfolyamok már nem annyira összetartók. Természetesen ezt az új idők új szelei mellett az alma mater megosztása is befolyásolhatta. De az is lehet, hogy a küzdelem sűrűjében élő fiatalabbakról kevesebb hírt kapunk.

Mindent összevetve azonban – az eddig megrendezett két találkozó tapasztalatait is értékelve – úgy hiszem mindenki számára hasznos lelki táplálékot, nélkülözhetetlen baráti meleget, váratlan nagy találkozásokat, régi és új problémák újra vagy átértékelését és még nagyon sok minden más lehetőséget magába rejtő alkalom lehet egy újabb, ha sikerül még bővebb találkozás.

Arra is felhívnám a figyelmet, hogy nehezen megrendezhető évfolyam találkozókat is képes pótolni, mert a nagyobb közösség együttléte mellett egy-egy közös ebéd vagy vacsora erejéig a kisebb közösségek is összeülhetnek. Ezt velünk idejében közölve, segíthetünk megszervezésében. A főváros és így a feltehetően több rokon meg ismerős közelsége a szállásgondokon is segíthet és a készen „tálalt” program, az önellátás lehetősége is lényegesen olcsóbbá teszi a kiruccanást, ami két (vagy több) sebességes világunkban s főleg a nyugdíjas kollégák esetébe nem elhanyagolható.

A legutóbbi alkalommal nagy élmény volt nézni a nagy sátor ponyvája alatt ülő tömeget, ahol a sok száz kolléga és hozzátartozó mellé betódult a nagyközönség is és másfél ezer ember hallgatta előadóinkat.

A találkozó ezúttal új helyszínen lesz megrendezve, de a régi közelében. Az Erdélyország az én hazám fesztiválon belül fontos szerepet kap és a csatolt programok is figyelembe fogják venni, hogy a közönség kihasználhassa a lehetőségeket és ne legyenek habozásra okot adó átfedések. A program is egy új átgondolt koncepció mentén készül.

Nem tisztem az egyéb részletek taglalása, azokat ezeken az elektronikus oldalakon mind megtalálják. A címek összegyűjtése után személyre szóló leveleket is küldünk s abban is foglalkozunk a részletekkel. A kérésünk azonban az, hogy már e perctől kezdve, az ezen oldalakon feltüntetett e-mail fióknak küldjék el minél több kolléga címét, ha lehet elektronikus címét s azokat is kérjék fel további címek felkutatására és átküldésére, központi nyilvántartásunk számára. Ezt nem szolgáltatjuk ki senkinek, de alkalmas lesz arra, hogy szükség esetén újabb találkozók, vagy mindnyájunkat érintő események kapcsán hírt juttassunk el egy olyan élő közösséghez, melynek sok tagja ismeri egymást, de még többen nem s ennek ellenére egy családhoz tartoznak.

Szervezzünk tehát együtt. Vegyen részt benne mindenki és alkossunk élő láncot az általunk belakott nagyvilág körül.

A régi erdélyi szeretettel várunk mindenkit „haza” Verőcére az egységünk jelképévé vált templom köré.

Leányfalu, 2012. február 29.

Dr. Szász István Tas