2013. november 15-én az Uránia filmszínház nagytermében adták át a Bethlen Gábor Alapítvány Kuratóriumának idei díjait.

Községünk nyugállományba vonult orvosa, Dr. Szász István Tas, Márton Áron emlékérmet kapott. Az emléklapot és a Szervátiusz Tibor alkotta emlékérmet Lezsák Sándor, Bakos István és Péterfy László adták át.

Az emléklapon ez áll:

„Dr. Szász István Tas orvos, író, szerkesztőnek, az erdélyi HITEL emlékmúzeum alapítójának, szülőföldjét és a magyar kultúrát éltető munkásságáért.”

Alatta Márton Áron 1946. évi X. – Gyulafehérváron kelt – körleveléből olvashatunk idézetet:

„A világ lealjasodott szellemével egy emelkedett lelkületet kell szembeállítanunk. A hétköznapok jelentéktelen feladataiból is az igazságot és szeretetet kell érvényre juttatnunk…”

A kitüntetés átadása előtt Banner Zoltán kulturtörténész, művészetkritikus, író mondott laudációt.

Dr. Szász István Tas laudációja

Sok nemesember ismerte a szolgálat értékét és kötelességét. Például Széchenyi István, Bánffy Miklós, Teleki Pál. Egységes, de legalábbis partikuláris világnézet nélküli világunkban viszont kizárólag az újnemesség, tehát az értelmiség legjava alkalmas a nemzet feltétel nélküli szolgálatára: írók, tudósok, művészek, orvosok, mérnökök, lelkészek, tanárok és patrióta közemberek.

Az újnemesség semmit sem veszíthet, sem forradalommal, sem államosítással, sem magánosítással, mert az ő birtoka láthatatlan, az ő birtoka: a lélek.

„Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat” zengjük Kodályjal Berzsenyi Dániel üzenetét A Magyarokhoz, mi, a negyvenes évek kamaszai és ifjai, olyan városokban, mint például Szatmárnémeti és Kolozsvár, amelyekben még otthon voltunk, de már idegen országban, s a román nemzeti szocializmus konyhájában már főzték a dicső huszadik század legalattomosabb genocídiumának mérgét, amely hatásosabbnak bizonyult Heródes katonáinak fegyvereinél.

De ahogy a kis Jézus megmenekült, úgy menekítettük/menekítjük magunkban, odabent Erdélyben s idekint akárhol az Örök Erdély szellemét, amelyről a kalotaszegi, bánffyhunyadi születésű, ám Dunamelléki író-filozófus református püspök, Ravasz László ezt jegyezte le 1941-ben: „Az örök Erdély négy hivatása:

1. mindig szenved és vár, 2. mindig egyensúlyoz és hagyományt őriz, 3. mindig képviseli az egész nemzeti öncélúságot és 4. mindezzel az egész, teljes magyar élet titokzatos folyóvizét duzzasztja. (…) Az edélyi szellem – sorsábrázolás és életparancs.”

Magyarországnak még ma sincs az összes hiteles politikai szereplők által elfogadott nemzetstratégiája, Kolozsváron már a múlt század harmincas éveinek közepén visszafordulnak a legjobbak Széchenyi szelleméhez, s idősb Szász Istvánék otthonában, egy nemzetpolitikai szemlében, a HITEL folyóiratban, s persze élőszóban és példájukkal egy olyan nemzeti stratégiát vitatnak s körvonalaznak, amelynek a realitását éppen az elszenvedett és várható veszteségek hitelesítenék.

A Ravasz László-i „életparancs” iránti fegyelem szelleme honolt abban a szülői házban, s ezt örökölte legifjabb Szász István, a honfoglaláskori Tas utónévvel megjelölve, merthogy vitézségi erények nélkül nem törhette volna át a gyűlölet falát. Márpedig áttörte, mert annak ellenére, hogy az 1956 utáni elrettentések hosszúra nyúló éjszakájában őt is kitiltották az akkor még magyar nyelvű marosvásárhelyi orvosi egyetemről, ólombányába tanácsolták, majd más, köztük az ólomüvegablak-keretezés gyönyörű középkori mesterségének a gyakorlására kényszerült, végül mégiscsak megszerezte a diplomát. Ám éppen az orvosi hivatással járó, ahhoz kapcsolódó megaláztatások és antihumánus kényszerűségek űzték el szülőföldjéről 1977-ben.

Senkinek sem szabad eljönnie Erdélyből – és mindenkinek kötelessége eljönnie Erdélyből, ha csakis így képes eleget tenni küldetésének.

Tasi Magyarországon bontakoztatta ki rendkívül összetett alkotó személyiségét, amelynek minden ága visszahajlik a forrás fölé, s annak hozamát és tisztaságát szolgálja.

Mert az talán még természetesnek mondható, hogy kiváló szakmai, morális és szervező képességeinél fogva egyik alapítója a Magyar Orvosi Kamarának, hogy az Alapellátó orvosok országos Szövetségének is elnöke lett, szaklapok főszerkesztője s a Magyar Nemzetstratégia kétkötetes munkájában ő írja meg az Alapellátás Nemzetstratégiáját, s mái napig a Hippokratész kuratórium elnöke. De az ovosíró Németh László példáját követve sztetoszkópját örökké a nemzet mellkasán tartva már több mint húsz kötet, memoár, esszé, vers, tűnődés látleleteivel diagnosztizálja a trianoni sebek örök felfakadását s a nagy magyar lelkibetegségek tüneteit.

A Makovecz Imre által leányfaluban újratervezett Hitel Háza, a kolozsvári szülői házat idézve pedig az erdélyi gondolat, irodalom és művészet Magyar Örökség Díjas Panteonjaként emlékeztet az Erdélyi Szellemi Fejedelemség örök missziójára , ami az egyetemes magyar értékek megőrzése akkor is, amikor egyéb fegyverünk nem volt és nincs a reménységnél.

S amióta a haza nem csak a „magasban” van, ahol Illyés Gyula rajzolta meg határtalanságát, Szász István Tas különbejáratú átkelőt nyitott a kortárs erdélyi magyar művészet számára, a 25 éve működő Hitel Galéria Erdélyi Művészek Leányfalun című tárlatsorozatában, s a 39 festő, grafikus, szobrász, iparművész és fotóművész munkáiban ugyanannak a transzilvanista szellemnek a formát öltését érzékelhette a közönség, mint amely a hajdani Hitel-mozgalom hajdani híveit vezérelte. Négy esztendeje pedig a verniszázsokat irodalmi emlékműsor követi a Faluház színháztermében, legutóbb, augusztusban, éppen Márton Áron életéről és művéről.

Ő küldi Neked ezt a mostani megjelölést.

Viseld méltósággal.

Banner Zoltán