A KOLOZSVÁRI FARKAS UTCA

A kolozsvári születésű embereknek, sőt a legtöbb erdélyinek is, szakrális jelentőségű hely a kincses város Farkas utcája. Hogy miért? Nos ez, ha csupán gondolatban megyünk végig rajta, már nem kíván további magyarázatot.

A hagyományos Európa hanyatlását érdekeik miatt szorgalmazó erők első eredménye, a Nagy Háborút lezáró szörnyű diktátum minden vesztesége összesűrűsödik ebben a képzeletbeli sétában. Akiben csak szikrája is él még a minden szélsőséget nélkülöző, de az igazságérzetet sem megtagadó nemzeti érzésnek, az e rövid 600-700 méteres idegenvezetés után, főleg ha egyes állomásain meg-megállva és elgondolkodva halad előre, ráérez erre. Tömörítve minden ott van benne abból, amit alkottunk, s amit elvettek tőlünk.

Ez az utca az egykori várfalon belül fekvő első utcája volt a kilenc záros Kolozsvárnak, annak északi oldalán, és Bel-Farkas utcának nevezték. Neve abból az időből eredezett, amikor még a várfalon kívül lévén, a Felek hegye felől bejártak a farkasok. A vele párhuzamos egykori Petőfi utca, aztán már valóban a várfalon kívüli területen épült. A két jeles utcát keresztben összekötő Egyetem, egykoron Torda utca torkolatától balra van a csodálatos erdélyi magyar panteon, a Házsongárd kapuja. Az élőké mellett ma itt folyik a halottak etnikai tisztogatása is. A temető lassan, de biztosan veszíti el eredeti arculatát. Kellő rendeleti és adminisztratív támogatással évi átlag 300-400 magyar sír megy át a győzedelmes holtak tulajdonába.

De lépjünk be a Farkas utcába, melyet Trianon után a Kogălniceanu névre kereszteltek át, melyet a maradék magyar lakosság máig nem használ.

Annak nyugati végénél, a déli soron, az idő közben lebontott várfal alatt, a piaristák egykori rendházának szomszédságában van az iskola, melyet Báthory István erdélyi fejedelem és lengyel király egy 1581-ben Vilnában kelt alapító levéllel megerősített, mint egyetemet. Ez lett Erdély első egyeteme, mely a 300 évvel később véle szemben épült Ferenc József Tudományegyetem, tehát a Trianon után Szegedre menekült egyetemünk jogelődje és őse.

A helyén 1798 nagy tűzvésze után épült Piarista Gimnázium épülete ma is magyar elméleti líceumként működik. Benne számos fontos magyar, sőt görög katolikus román értelmiségi részesült a tudás kincseiből, jeles tanárok jóvoltából. Csak néhány tanár és diák név: Pázmány Péter, Apor Péter, Mikes Kelemen, Jósika Miklós, Lenhossék József, Kuncz Aladár, Domokos Pál Péter, vagy a románok közül a nemzeti öntudatukat ébresztő Erdélyi Iskolának két tagja: Gheorghe Şincai, Petru Maior, s később maga Avram Iancu is.

Vele szemben, baloldalon az egykori Gubernium helyét is magába foglalva, épült fel Nagy-Magyarország már említett, második legnagyobb egyeteme, a Ferenc József tudományegyetem. Impozáns neoreneszánsz épületét 1902-ben egyszerre avatták Fadrusz Mátyás szobrával. Ma Babeş-Bolyai névre hallgat. Ennek oka az 1959-ben elkövetett és máig orvosolhatatlan egyetem-egyesítés. Ugyanis Kádár, Kállai és Szirmai elvtársak 1958-as 8 napos romániai látogatása és az akkor elhangzott – a román elvtársakat megnyugtató és a magyar kisebbséget a Román Kommunista Párt gondjaira bízó – magyar vezetői beszédek után elkezdődött a zavartalan románosítás. Ez pedig már nem vette figyelembe a békeszerződést, melynek szakaszai egy magyar egyetem működtetését is tartalmazták. Alexandru Moghioroş elvtárs ezt a burzsoáziának tett engedménynek nevezte. Így a Bolyai Egyetem önállósága megszűnt, dacára annak, hogy tiltakozásul három tanára követett el öngyilkosságot. Névegyesítéssel olvadt be a Babeş román egyetembe, s lett Babeş-Bolyai egyetem, annak minden közeli és távoli következményével.

Az épület előtt a már említett Gheorghe Şincai, Petru Maior és Samuil Micu Klein szobra látható. Ők alkották a dáko-román elméletet végleg kikristályosító Erdélyi Iskolát, és nyomtatták zavartalanul könyveiket Budán, mint a budai nyomda cenzorai. Gyökereik szerint Sinka György, Major Péter és Klein Sámuel voltak ők.

Az egyetemet keskeny keresztutca – az egykori Színház utca – választja el az Egyetemiek Házától, melyet még az un. első román világ, a 22 év alatt lebontott, de 1821-óta ott álló késő barokk, első magyar kőszínház helyén emeltek, s amelyik az első igazán oda nem illő, az utca ősi hangulatát megzavaró épület lett. A valóságosan első magyar kőszínházat érdekes módon ma már nem nagyon emlegetjük, mintha semmi közünk nem lett volna Erdély magyar 1000 évéhez. Mér eredeti nevén is Farkas utcai színházként emlegették. Mi többnyire a kolozsvári példán felbuzdulva épült miskolci (1823) vagy a balatonfüredi (1831) kőszínházról beszélünk szerényen, a szomszédokat nem sértve, akárcsak annak a könyvnek az esetében, melyben Petőfi Sándor utazásai csonkák, mert csak a Trianoni határokig tartanak. Még vitatott halálának szomorú helyére sem érhet el. Pedig ennek a színháznak az avatására kiírt pályázatra született meg Katona Bánk bánja. Ebben az épületben olyanok játszottak, mint Dériné a társulat tagjaként, Jászai Mari, a Kolozsváron mindég otthonos Blaha Lujza, az Erdélyből induló Prielle Kornélia, vagy Szentgyörgyi István stb. Anyám, a Trianon utáni Janovics-féle Magyar Nemzeti Színház alapító művésznője sokszor mesélte, hogy sírva nézte a bontást, és egy gyermekkoromban általam sokszor megcsodált ködarabot is hazavitt emlékbe.

Az egyetemmel szemben, a déli oldalon, a líceum mellett régi arisztokrata paloták állanak, hűs kapualjaikkal és csendes belenyugvással, köztük a Bánffy ház, majd a régi megyeháza.

Ezen az oldalon tovább aztán ott látható az eklektikus Nemes és Bethlen címerekkel ékesített épület, melyben az Erdélyi Múzeum Egyesület levéltára lelt otthonra. Az egykori törvényszéki fogházzal egyesítve 1975-től állami levéltár, melynek befogadóképessége kicsinek bizonyulván, lebontották a mellette szerénykedő legrégibb kolozsvári házat, történetesen éppen Apáczai Cseri János lakóházát, a tudós professzornak meg a bájos és hűséges Alettának nyomát is eltörölvén. És nem akármit építettek rá. Ott ugyanis egy beton hálót utánzó szocreál szörnyszülött éktelenkedik bele az ódon hangulatba. Olyan, mint egy figyelmeztetés. Városi legendák szerint, ami lehet, hogy nem csak legenda, ennek az alagsorában volt a számukra kellemetlen anyagokat megsemmisítő papírdaráló.

Kis átjáró közt követően már a Kolozsvári Református Kollégium ó, úgynevezett öreg- épülete, majd azt a templommal és kolostor rommal összekötő Apáczai nevét viselő kapu következik.

Átellenben, a lebontott színház helyén álló diákháztól keletre, előbb a város egyik legszebb barokk épülete, a Teleki-ház található. Itt volt a tragikus sorsú Teleki László szálláshelye. 1940 után pedig itt működött az Erdélyi Párt székhelye, azé a párté, melyet Teleki Pál a németellenes politikáját támogatandó hozott létre, s amely ezt a célt híven szolgálta Teleki halála után is. Erről sem szeretnek beszélni manapság.

Előtte és utána a Református Kollégium tanári lakásai állottak. Korabeli nyelven a kollégyomi professzori szállások. Úgy az öreg skóla, mint ezek a lakások sokat mesélhetnének nekünk, Gyulai Páltól Szabó Dezsőn át Áprily Lajosig, s előtte meg közben jaj, de sok nagyságunkról.

Az utca itt aztán addigi kétosztatu – járdaszigetes – formájából keskenyebbre vált, mert útját állja a Mátyás által 1490-ben elkezdett és Ulászló által befejezett Farkas utcai Templom hatalmas háromszögű homlokzata. A hasonló nyírbátorival együtt Közép-kelet Európa legnagyobb egyhajós gótikus temploma ez.

55 évvel ezelőtti restaurálásában magam is részt vettem, mint számkivetett orvostanhallgató, és ólomkeretes ablakait magam újítottam fel. Legújabb restaurálása a XXI. századi technika minden vívmányát élvezve, egy pályázatnak köszönhetően és sok áldozatos munkával most fejeződött be. Az eredmény maga a csoda.

A templom híres orgonájának hangjai gyakorta járják be az utca öreg hársfáinak lombjait. Ott bent pedig az adakozó és ott eltemetett erdélyi jelesek címerei díszítik a falakat, s a hajó végében ott látható Apafi Mihálynak – Erdély utolsó fejedelmének – síremléke. Előtte a kis teret megkoronázva áll a Kolozsvári testvérek: Márton és György híres Szent György szobrának másolata, mert az eredeti, mint tudjuk, Prágában van, ahova Zsigmond király nászajándékba rendelte az alkotóktól. Szent Lászlónak, az ugyancsak általuk készített, de a török időkben elpusztult nagyváradi szobra után ez volt a római kort követően alkotott második európai lovas szobor. A szent hajviselete és a lószerszámok székely-magyar eredetre utalnak. Mindenki úgy véli, hogy az ismert másolatokat és az eredetit is beleértve, a remekmű itt áll a legmegfelelőbb környezetben.

A csonka toronyban van a református egyház levéltára, melyet a Ceauşescu időkben Markos András vezetett. Az anyag többszöri megtizedelése őt is halálba kergette. Tudtommal kedvenc, Árva Bethlen Kata anyaga rejtekhelyének felfedezése után követte el az öngyilkosságot.

Az elkeskenyedett utca baloldalán, a még ma is lakottak közt legrégibb kolozsvári házacska áll. Sarka ez egy ugyancsak kicsiny keresztutcának, mely pár lépés után a közeli és persze egykori Református leánygimnáziumhoz vezet. Magyar körökben e kurta utca a régente itt tébláboló kamasz lovagok mián, tehát nem hivatalosan, a Gatyaszár utca nevet viseli.

Utána kántorlakás és a református egyház egykori öregotthona volt az az aggmenház, melyet életében, s amíg birtokaitól meg nem fosztották, nagyapám tartott el. Egyéb beosztásai mellett ő az egyházmegye főgondnokaként is tevékenykedett, s e munkájában aztán apám követte. Őket, mint még néhány jeles erdélyi magyart, vagy egyházi személyiséget, utolsó útjukra a Farkas utcai templomból kísérték a Házsongárdba.

Az emlékezetes – talán a legnagyobb – ilyen temetés a Kós Károlyé volt. Mondják, hogy a valóságos magyar-kalotaszegi tüntetést jelentő temetés után a nagy ember leányát behívatta a szekuritate. Azt akarták volna tudni, ki szervezte a temetést? A válasz tömören hangzott: A Halott.

A templomot kelet felé követő épületben működött valaha az egyház nyomdája, melyet az Amsterdamból történt önzetlen hazatérése után, Misztótfalusi Kis Miklós vezetett. Sem a felajánlott mesés jövedelem, sem a világhír nem csábította nyugatra.

S máris lezárja az utcát a városfal, melynek végén a sokat szenvedett és egyik újjáépítője nyomán elnevezett Bethlen bástya áll, eredeti néven Szabók bástyája, s előtte…no, nem a Nagy Fejedelem szobrával, hanem egy szerb útonállóéval. Ő a román nemzeti hősnek kikiáltott Baba Novac.

Már az utcán kívül, s homlokzatával a szomszédos Petőfi utcára épült 1902-ben a Református Kollégium un. új épülete, mely ma már ősi román iskola, és az említett Şincai nevét viseli. Diákjai meggyőződéssel állítják, hogy iskolájuk a román kultúra ősi bástyája volt. Hihetetlen, de igaz, olvastam az iskola szép színes újságjának néhány cikkét.

Eddig tart hát az ígért séta, melynek lírai összefoglalóját hoztam el az idei találkozóra, fogadjátok jó szívvel.

Trianon átka

Trianon átka, szörnyű kereszt,

lelket mérgezve sosem ereszt,

kísér nappal, kísérti éjem,

nem engedi, hogy éltem éljem.

Ha lelkem ezredszer útra kél,

időben bolyong, teret remél,

fordítva, – térben, ha odajut,

a gúnyos idő mutat kaput.

Keresem múltam s gyökerem,

tűz éget, lüktet ütőerem,

gyermeknek mondom, könyvből mesél,

ha kísért, alvásra nincs esély.

És jönnek képek, jönnek hangok,

madár dalol, dörögnek tankok,

elmémben gördül történelem,

a kevés öröm, sok sérelem.

Hívogatna a szülőváros,

a kincses, az a kilenc záros,

hol éjjel a múlt csendben kísért,

nappal új templom zeng új misét.

Utcát járva sebeit látom,

rájövök: éjfélre kell várnom,

hogy csendesen bús méltósággal,

találkozzak én sok nagysággal,

kik vén órák rozsdás hangjára,

jönnek fordított Golgotára.

Jön, csak jön lefelé bús menet,

kit Házsongárd dombja nem temet.

Álmos utcák ódon csendjében,

új gazdák idegen rendjében,

most övék a tér és az idő,

most mindent lehet, nincs kétkedő.

Farkas utca kövén suhanva,

képzeletem fájón uralva,

keverednek személyek, korok,

kit nem vártam, s kit akarok.

Hangtalanul a zene is szól,

az öreg orgona duruzsol,

felváltva zsoltároz sok torok,

s egymást váltják a kántorok.

Első kőszínház környéke zsong,

díva ágál, vén ripacs jajong,

rádupláz némán az új terem,

nagygyűlést visszhangzó verem.

Amott az egyetem élve él,

Érkezik, kit rég nem is remél,

lépcsőjén három árny kezet ráz,

a három öngyilkos paroláz.

De nézd, nyugatról mily nagy csoport,

sok ifjú lány hint elé csokort,

Báthori a király érkezik,

vitézit vert vasak vértezik,

sok ősz tudós is véle vonul,

tudást szórnak szét ők konokul,

s hogy a kép bizarr is legyen,

kis kordéján Kós szembe megyen.

Csak mennek, s észre sem veszik,

hogy korok egymást keresztezik,

mint szelek kavarta ősz avar,

itt senki és senkit sem zavar.

És a templomból jő sok címeres,

bőkezű adományt osztó nemes,

egy vén ház előtt áll több szekér,

nagyapám áldoz a vénekér,

mindent, mi csak kell az egyháznak,

legyen étek, meleg, ha fáznak.

S már vonul is két gyászmenet,

köztük nem látszik négy évtized,

két főgondnok indul a hegyre,

ő és fia egy kegyelembe.

A kollégium is éledez,

kit annyi nagysága fémjelez,

együtt ballag ott megannyi kor,

a történelem összekotor

évtizedeket s századot,

a múlt itt most összerázatott.

Egyről beszélnek, mind ki jő,

kiket nem választ el már idő,

Szabó Dezső és Apáczai,

Aletta fájó mély ráncai

sem látszanak, mert már kortalan,

itthon van ő itt, nem hontalan.

Tótfalusi kezüket rázza,

s betér egy földszintes házba,

hol csodás nyomdája zakatol,

tudást és hitet ő itt kohol,

a hazatért betű kirurgus,

kincsekért sem lett ő hollandus.

S a két kollégium között,

– az orrgazda most kiköltözött –

az udvaron ismét labda száll,

rugdossa diák és vén tanár.

Most aszfalt alól kél kövezet,

utunk csonka toronyhoz vezet,

hol Markos könyvtáros kiállva,

karját most is védőn kitárja.

Csak kavarog e ködlő tömeg,

emelkedik kéz és leng föveg,

s mind ugyanarról beszélnek,

pedig rég meghaltak, nem élnek.

Mind csak búsan csóválja fejét,

nem vehette ennek elejét,

azt sem hallod, mint zümmögne légy

egyre csak azt, hogy: június négy.

Hallatszik halkan, s mégis fennen,

átlengve úton, át a kerten,

s betölti a Házsongárdot,

áldozat fülét, azét, ki ártott.

Aztán az ég alja meghasad,

kakas szól, s minden megszakad,

a kakas, mit hallunk sem magyar,

nyugat szemetén ágál a gall.

A bús árnyhad máris eltűnik,

keletről a nap is feltűnik,

bástyafal felett jő fényes ív,

míg György a gonosszal egyre vív.

Leányfalu, 2010. július 5.

Szász István Tas