Kedves barátaim!
Az ifjúság – bár csúf fellegekkel takart – de számunkra mégis rózsaszín csúcsairól a völgy felé haladásunk egyre nagyobb iramban folyik. Ennek megfékezésében igen jó szolgálatot tesznek a találkozások, a jövőnket s jellemünket meghatározó események közös tanúival és szenvedő alanyaival.
Az életkorunkra immár kötelezően jellemző bölcsebb gondolkodás arra int, hogy csak a szépre emlékezzünk, s a többit tekintsük hűvös tárgyilagossággal – vagy ami még annál is jobb – iróniával.
A világ vezetésére való törekvés megoldhatatlanul kontraszelekciós jellege minket sem kímélt meg, s mint annyi előző generáció mi is méltán mondogatjuk: pont mi kellett ebbe beleszülessünk?
De hát az ember eddig is, ezután is mindég bele fog születni valamibe, valamibe, amibe benne van az elődök sok gyarlósága. Ha magunkba tekintünk, tudjuk jól, utódaink sem járnak jobban. Adja Isten, hogy ez idővel másként legyen.
A közös emlékezés, a gondolkodás nehéz terhe (nem véletlen a gond szó hasonlatossága!?), a kor sokasodó kérdőjelei, a korunkból fakadó felelősségtudat növekedése, és sok más, indokolja, hogy olyan baráti beszélgetéseken szűrjünk át mindent, amilyenek csak az ifjúkor barátságainak bizalmasságában születhetnek.
Találkozónk célja főleg ez.
Mint amiképpen nagyszabású és felejthetetlen volt a tavalyi rendezés, akképpen lesz egyszerű, de reméljük mégsem felejthető ez évi rendezvényünk. Az okokat nem kell sorolnom.
Mint az évfolyam nyugati szárnyának dunakanyari egysége, jelenthetjük, hogy kincses városunk Nagy Szülöttének útját járva mi is birtokba vettük a Dunakanyart, s így szerény előőrsünk tevékenysége nyomán teljes joggal érezhetitek itthon magatokat. Szeretnénk, ha ez Kárpát-medence szerte természetes lehetne mindnyájunknak, anélkül, hogy bárkit is sértenénk, csorbítanánk, rövidítenénk.
Bár a Szent István-i intelem haszonélvezői nem lettek annak követői is, a magunk portáján sepregetve sem lehetünk elégedettek annak az új korban, új helyzetben formálódó befogadó szellemével. Azonban bízvást állíthatjuk, hogy ennek a szellemnek a hanyatlását nem a mi jelenlétünk okozta, hanem az előbb említett kontraszelekció legújabb kori lovagjai élesztgetik kicsinyes és alantas célok érdekében. Egészében véve pedig a különféle hanyatlások sem akkora méretűek, inkább csak a tollnokok fújják fel ennyire, hiszen ha körülnézünk a szomszédokban mindenütt nagyobb bajok vannak.
Jelszavunk legyen hát a tevékeny optimizmus, és úgy mostani mint eljövendő itt tartózkodásaitok során érezzétek és tudva tudjátok, hogy ebben az országban itthon vagytok, itt jogaitok vannak és nem csupán a kettős kötődés szubjektivitásából fakadóan.
Isten hozott hát Benneteket itt, Szentendrén és Leányfalun, a nagyobbik hazában, mely történelmünkre jellemző fanyar paradoxonnal és egyedülálló módon – valójában a kisebbik.