Nyíri Csaba polgármester méltató szavai

2011. május 13-án a budapesti Hotel Héliában – a Leányfalut két évtizeden át szolgáló háziorvosunk – dr. Szász István Tas, dr. Jávor Andrástól a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkárától és dr. Balogh Sándortól az OALI főigazgatójától ünnepélyes keretek között vehette át a Címzetes főorvosi díszoklevelet.

A történet önmagában szokványos lehet. A mindnyájunk által ismert és közöttünk élő orvos-író már számos kitüntetésben és elismerésben részesült és ennek kapcsán sokfelé vitte el Leányfalu hírét is.

Amiért azonban most ezt a díszoklevelet kapta, az ennél szorosabban kötődik itt végzett munkájához is.

A rendszerváltást követő években – az akkori időszak szemléletét megelőzve – az általa szakpublicisztikájában és könyveiben is megírtakat gyakorlatba ültetve, elsők között vezetett be olyan újításokat, melyek azóta országszerte elvárásnak számítanak. Akkor azonban mindezt küzdelem árán, értetlenséggel hadakozva és gyanakvástól körülvéve tette. Tette, mert hitt benne. Tette annak ellenére, hogy megpróbálták hátulról támadni, hogy támogatás híján jelentős anyagi áldozatot is felvállalt érte és előre tudta azt is, hogy ennek következtében nagyságrenddel kisebb nyugdíjra számíthat.

Mindezért azonban kárpótolta az, hogy igazának bizonyítása mellett az egész magyar alapellátást is szolgálni tudta. Országos ismertsége nagyobb volt, mint a helyi megbecsülés. Nem lehetett próféta saját választott és szeretett otthonában.

Miben is állott az ő tevékenysége?

Ami a helyi munkát illeti:

– Ki tudja már, hogy milyen volt az, amikor megjelent a nővérrendelés? Ma már természetes, hogy orvos és nővér ésszerű munkamegosztásban és külön külön is dolgozhat.

– Ki ismeri a szűrés-gondozás alapvető módszerének hőskorában tett helyi erőfeszítéseket, melyekben egyedül kitűnő asszisztensnőjére, Fehér Editre számíthatott.

– Ki emlékszik még az első számítógépes adatbázis elkészítésének korára, mikor közel két éven át fél éjjeleket dolgozott ezen. A betegek csak annyit észleltek, hogy az orvos időnként háttal kénytelen ülni és ennek nem örvendtek. Aztán amikor kötelezővé vált és máshol kaotikus jelentek zajlottak, itt már minden olajozottan ment.

– Ki tudja, hogy a körzet utódlásának és átadásának fokozatossága máig is csak remélt sokfelé. Itt saját erőből valósult meg, s ahogyan kell és tervezte, alig észrevehetően.

– Ki tudja mennyi munka és áldozat volt a felszerelés korszerűsítése, szinte a semmiből.

És a többi, szélesebb körű tevékenység:

A helyi és országos kamarai munka, másfél évtized alatt 428 orvostovábbképző előadás szervezése, négy országos lap alapítása, főszerkesztőség, az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöksége és több mint 20 könyv megírása a legkülönfélébb műfajokban.

És küzdelem, küzdelmek. Az orvosi presztízs és hitelesség helyreállításáért (a gyógyuláshoz szükséges bizalmat nélkülözni nem képes betegek érdekében), azért, hogy a település háziorvosa annak szerves és benne élő része legyen. Kulturális és társadalmi éltének aktív és felelős tagja. Stb.

A településünket két évtizeden át orvosként szolgáló „Címzetes főorvos” itt él közöttünk és a szélesebb közösséggel együtt tovább szolgál minket is. Most a kultúra és a nemzettudat építése, az erőt adó hagyományőrzés élesztgetése, az egészségpolitika megújításának támogatása tölti ki napjait.

Sokszor beszélgettem vele és tudom, hogy erős hittel hiszi, ez a lassan már negyedszázada közöttünk végzett munka sem lesz hiábavaló.

Ehhez kívánjunk neki békességet, kitartást, egészséget!

Leányfalu, 2011. május 15.

Nyíri Csaba