Ahol a hegy lába

vízben ázik,

árnyas út Dunával

parolázik,

egy kisded hajó

a hátára vett,

s velünk ringott

az emlékezet.

A gondunk azóta

mit sem fogyott,

a munka mit a kor

reánk hagyott,

csak nőtt a

dunaparti fákkal,

és gyarapodott mint

fa az ággal.

De a gondolat mely

bölcsen vezet,

oly sokszor

tévesen emlékezett,

nagyokra akik e

parton álltak,

s egy nemzetet

küzdeni láttak.

Valami akkor még

élt a szívben,

ég és föld között

szívárvány ívben,

volt áldozatkészség

volt hősi tett,

ima szárnyalt,

s jövőt épített.

Ma mind romokban,

sorsa nevetség,

besározva a

lelki nemesség,

ha pillantásunk

jövőbe vetjük,

mit nekünk ígér még

nem sejthetjük.

De a hegy s a part

még most is áll,

nemzetért reményünk

szárnyalva száll,

hol egykor

Gyulai Pál alkotott,

tán lenéz és

segítni lát okot.

Leányfalu, 2013. március 8.