Mezőség…

Erdélyi ember számára egy szelíden szomorkás tájat és a kegyetlen múltat idézi e szó. A kisebbik hazán kívül élők közül azonban sokan vannak, kik nem tudnák behatárolni, s kiknek nem ébredezik lelkében s szellemében az a keserűség, melyet a történelem hosszú távú igazságtalanságaira gondolva érez az erdélyi gyökerű – s különösen a Holt-tenger szülöttje – a mezőségi ember.

Ez az oka, hogy gya-korta próbál magyarázatot keresni mindarra, ami szülőföldjével s annak egykor volt lakóival történt. Megidéződnek olvasmá-nyai közel-keleti agyagtáb-lákról, melyekben állító-lag a Kárpát-medence, s benne tehát a későbbi változások nyomán Csigla-mezeje s még utóbb Mezőség névvel felruházott terület is le van írva. Ha pedig előbbre száguld az időben, akkor Bíborban-született írására gondol, s Levente harcaira, ki talán először jött be, vagy tért vissza ide. Aztán már ide-oda szökken a még szabad-nak hitt fantázia s székelyek, avarok, hunok ködbevesző történetein keresztül meg sem áll ama csillagösvényig. Ezt az annyi viszontagságot meg-ért egykor gazdag tájat még az Árpádok idején is későbbi nagy szülött-jének: Makkai Sándornak a Táltoskirályából ismert mándrucos rengetegek borítják be és védik. Akkortájt tehát a Mezőség nem is kaphatta volna e nevet. S ha a fantázia tovább motozna, láthatná, amint Erdély egyre soka-sodó tornyain sűrűn ütnek az öreg órák, és maguk sem sejtik, hogy közben újabb súlyos évszázadokat mér-nek. A Mezőség földjét, a folyóvölgyeket meghódító szorgos magyar földmű-velőket pedig már vad hordák pusztítják. Kit kardélre hánynak, kit elhurcolnak, kifosztott otthonaikat felégetik. Csakhogy a föld, a hazát és életet jelentő anyaföld, a dombokat suvadástól óvván teraszosra szelídítő kötőanyag: a saját vérük és verítékük, őket nem engedi a hegyek védelmébe menekülni, maradnak és fogynak. Ha kell, lóra szállnak és kardot öltenek, ha kell, kaszát egyenesítenek. S a maradék mindig visszatér, és újra kezd. Nyugati békés kalandozásaik után a mezőségi szellem tudást gyűjtögető harcosai is ezt teszik. És képesek a néptelen földön Tündérországot építeni. Ők ismerik fel először tudatosan s teszik vezérlő elvükké a mostanság annyit lobogtatott és megcsúfolt elvet, a más meggyőződésűek iránti türelmet is. Ezenközben pedig – szinte észrevétlenül – átalmentik a magyarságot az addigi legnehezebb történelmi időszakán a két pogány közötti világon. Ezalatt azonban a hegyek védelmében gyarapodók, s főleg a hegyeken túlról, egy szebb és jobb meg igazságosabb világba vágyakozók, többségbe kerülnek. Ekkor már a tizennyolcadik század közepét írjuk.

Aztán eljő 1848, a reformkorban gondolkodásában megizmosodott nemzet nagy vizsgája. Ezt követően azonban ismét körülvesz az ármány, s látszólag éppen felfelé ívelve indulunk el a tragikus lejtőn.

Térjünk hát vissza a nemzet nagy forradalmát követő évekhez. A Belsőmezőség, a Tóvidék szerves részeként, az ennek nevét adó csillogó tavacskák és egymásra hajló hullámokat utánzó dombok között húzódik meg Pusztakamarás. A közelében, Mócson született költő Kiss Jenő beszél – e tájat becézve – finom és szomorú szépségről. Körötte a földeket elsősorban is a Kemény bárók birtokolják. A falu határában úgy mondják 5000 holdat. Ekkor kezdődik el egy – a véletlen jóvoltából idekerült – férfiú családalapításával, az ezzel család-fájára oltott új hajtás hosszú története. E történet leírásával is megpróbálom bemutatni a Pusztakamarás sorsa iránt érdeklődő olvasónak, mi történt itt, s hogy ívelt fel e számomra kedves település magyar élete, majd miként hanyatlott mai állapotáig. Teszem ezt azért is, mert elfogulatlanul állíthatom, hogy – a történelem említett véletlene folytán – e család első ide származott tagja, szövérdi Szász Ferenc dédapám indította el Pusztakamarás utolsó másfél évszázados történetét, azt az időszakot, mely ezt az akkor még eldugott települést a magyarok számára – Kárpát-medence szerte – ismertté tette, s talán még rajtunk kívül és azon túl is.

Nehézillatú családi iratokat nézegetek. Az utóbbi években próbál-tam összegyűjteni a szanaszét fellel-hető anyagokat, s kiegészíteni velük az általam átmentetteket.

A szövérdi Szászok a somosdi Szászoktól származtatják magukat, s ezt birtokomban levő eredeti okiratok is igazolják. Első somosdi Szász István 1603-ban már mint szabad lófő nemes személy szerepel a lustrákban. Vitézlő nemes személyként pedig fia Miklós, ki 1603-ban született, már a családi levél-tárban található birtoklevél szerint is somosdi előnevet használ. Az ő fia is István, kinek egyik fia, János veszi el a szövérdi születésű Gál Máriát, s így kerül Szövérdre.

1689-ben I. Apafi Mihály fejedelem engedélye alapján veheti fel a szövérdi előnevet, s hozhatja magával a család Somosdon még előbb szerzett elő-jogait és családi címerét, melyet elei a török és tatár betörések idején tett hadi szolgálataikért kaptak. A Somosdon maradott ág is tovább virágzik, püspököt is ad a hazának, de utóbb ugyanúgy szétszórattatik.

A családban egyébként a Szász név felvételének él egy legendája. Akkoriban a lustrákban számos Szász család bukkant fel Erdély-szerte. A katonai feladatok, máskor a török elől elbujdosó vagy egyéb okból a székelyek közé bevándorolt szászok, midőn bejegyzésre kerültek, gyakran kapták nevüket nemzetiségük nyomán. Ilyenformán történ-hetett azzal a sebesült zsoldossal is, kit az elhagyott harcmezőről vitt haza a falu népe, s az egyik tehetős család vette gondozásába. Az eset 1540-1560 közé, Izabella és Fráter György korára tehető. A katona hamar felépült, és az őt ápoló család leányával szere-lembe esvén ott maradt. „Kucifántos” nevét azonban nehéz volt kimondani, s így a helybéliek, minthogy a közeli szászföld nyelvéhez hasonlatosnak találták szavát, Szász névre keresztelték. Mindez Somosdon eshetett meg, és Szász Istvánnak – a család történetében írásban lejegyzett első Istvánnak – talán apja lehetett a történetbéli személy.

Az írott adatok szerint Szövérdre származott ükunoka, szövérdi vitézlő nemes I. Szász János, ki 1753-ig lelhető fel a lustrákban. Gál Máriával kötött házasságából két gyermeket jegyeznek fel: II. János 1821-ben néhainak íratik, Miklós pedig 1770-ben bukkan fel az okiratokban, mégpedig szintén a szövérdi előnévvel.

A fiúsított Ravai Borbárával (így írva!) kötött házasságából származik I. Ferencz, szépapám.

Valamennyi fellelhető családi irat összegyűjtése előtt, csupán a szájhagyomány alapján

még Ravai Borbárát – első ősanyámat – „hozták hírbe” a derék zsoldossal, de az előkerült birtokiratokból hamar kiderült, hogy ez bizony másfélszáz évvel előbbi eset lehetett. Borbára asszony ugyanis az igen tehetős Ravai István és Veress Sára leánya volt, és fiú utód híján a fejedelem fiúsította, ami azonban nem volt akadálya férjhezmenetelének. Ez meg is történt, midőn szövérdi Szász Miklós 1751-ben nőül vette. E frigy nyomán megszületvén, 1752. január 13-án keresztelik meg Ferenc nevű szépapámat, ki nemesi felkelőként és pixidáriusként is felbukkan a lustrákban. Ferencz 1783-ban nősül, és Kádár Judit nevű szépanyámtól megszületik István nevű fiuk, majd ükapám József, kit 1793. március 9-én még Szövérden keresztelnek meg. Szövérd ekkoron még nem mai szóval vett zsákfalu. Az akkori fő közlekedési út mentén a környék központjának számít.

Történetünk itt kezd közelíteni Pusztakamarás felé. József nevű ükapám ugyanis lelkipásztori pályára megy, míg testvérbátyja István 1822-ben Marosszék hites táblabírája lesz. Ükapám 1827-ben Tordán köt házasságot Mezei Zsuzsannával, Mezei Ferenc tordai főbíró leányával, és előbb Új-Tordán majd Aranyosgyéresen szolgál. Erre az időre tehető egy kedves családi történet. Jeles emlékezetű ükapám nagy indulatú ember volt. (E tulajdonságát unokái közül többen is örökölték.) 1848-49 gyászos végét soha nem tudta feldolgozni, és még a vereség vétlen honvéd szereplőit sem kímélte, annak ellenére, hogy fia Ferenc is derekasan kivette részét a harci cselekményekből. A nagyenyedi kollégiumban nemzedékről-nemzedékre szálló történet volt egyik prédikációja. Tordán, 48-as honvédek csontjait temetvén ezeket mondta: „Tisztelt csantak! Akik itt lent nyugusztok, s tova túl a katallikusoknál, akik futottatok ha futni kellett, s kuparagtatok Piskinél a híd alatt…stb.”

Aranyosgyéresen születik meg Szövérdi Szász Ferenc dédapám (1832. április 29. – 1908. július 20.) s rajta keresztül érkezünk meg rövi-desen Pusztakamarásra is. Édesapja igen jó barátságban lehetett báró Kemény Farkassal, mert őt kérte fel kereszt-apaságra. A báró ké-sőbb Angliába távozott (talán 48 következ-ményeként?), s ott is fejezte be életét. Mezei Zsuzsanna ükanyám sajnos 33 évesen meghalt, s ükapám második házasságából szület-tek további gyermekei, köztük a korán elhunyt jóságos természetű Albert, aki – családi levelek szerint – édesany-jának a féltestvér-ével szemben észlelt meg-különböztető csele-kedeteit nagy szeretettel próbálta jóvátenni.

A hatalmas termetű Szász József üka-pámat gyülekezetében a „Nagy pap” néven is emlegették. Fia, Ferenc is legendás erejű dali-ává serdült. A nagyenyedi kollégiumból osz-tálytársaival együtt állt be Bem seregébe. Alig volt még 17 esztendős ekkor. Részt vett Piskinél is a harcokban. ( (Vajon mit szólt később apjának említett prédikációjáról?) Ezt követően Oláhországban és Törökországban bujdosott, de a Szászok örökös iránytűje, a honvágy hazavitte és a bogáti malomban lett álnéven molnárlegény. Nagy erejének itt is híre ment. Történetek szerint a garathoz vezető létrán három zsák búzával is felment, egyet a nyakában, kettőt a két hóna alatt vitt.

Lelkipásztor apja a református egyház részéről tekintélyes kuratóriumi tagja a Nagyenyedi Református Kollégiumnak, s így munkatársa és barátja Kemény Gyula bárónak is. A báró egy alkalommal megbízható szakembert kér tőle több birtoka közül a Pusztakamaráson levő – elhanyagolt – 5000 holdas gazdasága vezetésére. Ükapám bujdosó fiát – a Kemény keresztgyereket – említi, mint az egyetlent, akiben teljesen megbízhat. A báró az ajánlatot elfogadja, és a fiatalembernek a hatóságoknál kijárja a mentességet, majd átadja neki a birtok kulcsait és iratait azzal, hogy nem tartozik semmiféle elszámolással, de három (egyes elmesélők szerint öt) év után jelentkezzen az eredményekkel.

Ha az anyakönyvi adatokból indulunk ki, valószínűleg 1861-et írunk, amikor egy tikkasztó nyári napon Szövérdi Szász Ferenc – hagyomány szerint – a lassan döcögő szekér saroglyájában megérkezik további élete színterére, Pusztakamarásra. E perctől kezdve a Szövérdi Szász család neve elválaszthatatlanná válik Pusztakamarástól.

A küzdelmes életre – generációk sora által genetikailag – determinált fiatalember hatalmas lendülettel veti magát a munkába. Kialakítja a terület ésszerű gazdálkodásának modelljét, gazdasági épületeket tervez, erdősít, szőlőt telepít. Építőanyagért Cintosra jár le, ahova a fát a hegyekből a Maroson bocsátják alá. Nem véletlen, hogy itt is egy Kemény birtok van. A birtokot Lécfalvi Gyárfás István vezeti, akinek családja már a Keményekkel is rokonságba keveredett. Gyárfás Istvánnak Szemerjai Demeter Annától (aki Csíkmenasági Menasági Andrásnak, Apafi Mihály udvari papjának szépunokája) két fia és négy szép lánya van, s a házasodásra alkalmas korba érkezett ifjú Szövérdi Szász Ferenc szívesen vendégeskedik a háznál.

Közben a gazdaság gyarapodik, és az egész környéken híre van sikereinek. A fiatal gazdatiszt elérkezettnek látja az időt a bárónak beszámolni. A számadás a bárót igen kellemesen lepi meg, s ez azonnali döntést eredményez: felkéri tiszttartóját, hogy építsen udvarházat a birtokon. A ma már elhagyatottan és a romosodásnak kitéve ott álló Kemény udvarház az ő vezetése alatt épül fel. A bárói család ekkor költözik oda, s a község életében új korszak kezdődik.

Az építkezések anyagigénye miatt egyre gyakrabban kell Cintosra mennie, és így nem meglepő, hogy a Gyárfás lányok közül választ magának hitvest, mégpedig Rózát (1840 – 1866. október 9.)

A Pusztakamrásra érkező Kemények és Róza személyében a faluba költözik a történelem, hiszen a Kemények és a velük rokonságban álló Gyárfások révén a tatárjá-rásig, sőt a krónikákba vesző korokig vezethető vissza a családtörténet.

Az esküvő 1864-ben van. A Csíkmenasági Menasági Rozáliától leá-nyának Szemerjai Zsu-zsannának ajándékozott – 1787-ből származó – imakönyvet Róza déda-nyám kisleányként kapja meg Szemerjai Lujzától, nagynénjétől 1847-ben. Ezzel az imakönyvvel érkezik Pusztakamarásra.

1865. február 14-én, Pusztakamaráson születik meg első gyermekük: István, nagyapám. Itt a történetnek egy szomorú, de további tanulságokat szolgáltató eseményéhez érkezünk. Róza dédanyám ugyanis 1866. október 9-én belehal második gyermeke szülésébe. Nincsenek ismereteim arról, hogy dédapám miként élte meg ezt a tragikus eseményt, de az biztos, hogy nem hátrált meg a sorscsapás miatt, és családját tovább építette. A kor gyakran tapasztalt szokása szerint, elhunyt felesége leánytestvérét, Katalint (1845-1935) vette el, aki ezután még hat gyermekkel ajándékozta meg. Közülük egy, Károlyka (1892-1916), nem sokat szerepel a családtörténetekben. Feltehetően járványos gyermekbénulás miatt lesz mozgássérült, hosszú évekre nehéz feladatot adván anyjának. Ő ezt hallatlan szívóssággal szeretettel és kitartással látja el. Károlyka 24 éves korában hal meg, s első lakója a pusztakamarási Szövérdi Szász sírkertnek.

Talán megbocsát nekem az olvasó, ha látszólag eltérek tárgyunktól, és leírom ezzel kapcsolatos gondolataimat. Szemben az erdélyi történelem által küzdelemre nevelt mezőségi őseimmel, anyai ágon is van egy hasonló történetem. Ott a felvidéki dúsgazdag dzsentri dédanyám: Majthényi Ida is belehal második gyermeke szülésébe. Anyai nagyanyám árván marad. Férje nickelsburgi Nickell Aurél (egyébként „vad” magyar család), bánatában fél év alatt kártyázza el 15000 holdas vagyonát, és utána hal szerelmének, árván és vagyontalanul hagyva egyetlen leányát. A párhuzam lehet véletlen, de lehet az erdélyi, a nehéz mezőségi lét máig követhető nevelő hatásának egy bizonyítéka is. Súly alatt a pálma, mondhatnánk mai párhuzamokra is gondolván.

Visszatérve történetünkhöz, most a Pusztakamaráson született hat Szövérdi Szász leszármazott családjainak történetei következnek, küzdelmeikkel, virágzásukkal és történelmi kényszerek nyomán bekövetkező hanyat-lásukkal. Ismereteim szerint a hat családból mára összesen nyolc fiú van, aki a szövérdi Szász név továbbvitelére reményt táplálhat. Legidősebb az én fiam a Leányfalun élő István-Róbert, a másik kettő Ferenc nagybátyám Sopronban élő Árpád nevű unokájának két kiskorú fia: Zsombor és Bulcsú, illetve nagyapám pusztakamarási öccse: József utódai közül Svédországban él még két szövérdi Szász fiú: Zsolt és Zoltán. A pillanatnyilag legfiatalabbak szintén szűkebb családomban vannak, az én unokáim, előbb említett István-Róbert fiamnak Mihály, Levente és Ferenc nevű fiai. Hat fiúból tehát 150 év után nyolc „friss hajtásra” még képes fiú azért maradt. Van ennél sok rosszabb példa is!

Vigaszul azért megjegyzem, hogy leányági leszármazottakban nem szűkölködik a család, s ezeknek javarésze, ha más-más neveket hordozván is, de többségében a magyarságot gyarapítja. És ez a legfontosabb.

Most pedig kezdjük el a pusztakamarási alapító atya utódainak leltározását.

I.

Ha születésük sorrendjét tartom be, az elsőszülöttel, Róza fiával, szövérdi Szász István nagyapámmal kezdeném (1863. február 14. Pusztakamarás – 1934. szeptember 12. Novoj).

Nagyapám – az elsőszülött – felcseperedvén, a Magyaróváron elvégzett mezőgazdasági főiskola után Lipcsébe megy továbbtanulni. A lipcsei egyetemen ott akarják tartani, mint tanerőt, de ő – a családban, és az Erdélyből tanulni elvándorlottak közt évszázadok óta honos szokás szerint – hazatér szülőföldjére. Itt keresztapja Bánffy Dezső dél-erdélyi birtokait veszi át, és igen eredményesen gazdálkodik. Szakmailag az állattenyésztés és a műtrágyázás foglalkoztatja. A birtokhoz közeli Segesváron ismerkedik meg a nevezetes szépségű Balassa Emmával, a híres negyvennyolcas sebésznek, a magyar sebészet atyjának tekintett későbbi Budapesti professzornak, Balassa Jánosnak unokahúgával. Rövidesen házasságot is kötnek. Bánffy Dezső időközben miniszterelnök lesz, s nagyapámnak – a rendkívül tehetséges és jellemes fiatalembert jól ismervén – komoly feladatokat szán. Így aztán ő gyors és szép karriert fut be, és Erdély valamint a keleti részek magyar királyi jószágkormányzója és erdélyi telepítési biztos lesz. Mint érdekességet említem meg, hogy a Csögör családhoz fűződő több generációt is átszövő barátságunk is nagyapám nevéhez fűződik minthogy ő volt az aki Sármáson letelepítette őket. Nagyapám közben Dezméren vesz birtokot, és minta-gazdaságot rendez be. Trianont kö-vetően Dez-méri birto-kát a román földreform több részletben a bukaresti szellemben és módszerekkel végrehajtott zsarolási manővereket követően veszi el, de megmarad a Pusztakamaráshoz tartozó Novojban levő régi, de kisebb családi birtok és udvarház. Ő ezt megelőzően Kolozsváron lakik, az ott épített családi házban, a Vörösmarty utcában. Egyházmegyei főgondnok, a kolozsvári református aggmenház főgondnoka és fő patrónusa, a Református Kollégium nagy támogatója, minden magyar kulturális ügy, pl. az új Nemzeti Színház építésének adakozója és támasza, a Transsylvánia Bank társelnöke. Feleségének 1922-ben bekövetkezett korai halála és a földreform után fokozatosan visszavonul a novoji kúriába, és itt is hal meg vérhasban. Idős szövérdi Szász István a kor nagytekintélyű magyar vezető egyénisége volt. Áldozatkész, és hihetetlenül becsületes életével, példát mutatott a korabeli Kolozsvár magyar vezető értelmiségének. Legfőbb tulajdonsága a nemes célokra történő adakozás volt. Emellett igen puritán életet élt. Igényei főleg kulturális téren jelentkeztek. Így érthető az új Nemzeti Színházat, illetve a Református Kollégiumot és az aggmenházat támogató számos adománya. A színházban örökös páholya volt, a kollégiummal kapcsolatban pedig elmesélték, hogy egy hatalmas vihar után, mikor az akkor még új épület összes ablakai betörtek, az egész kollégiumot saját költségére üvegeztette be. Az aggmenháznak nem csupán fő adományozója volt, de gondnoka is. A családi birtokról hordták be a szükséges élelmiszereket, fűtőanyagot. Amikor a románok által csődbe juttatott Transsylvánia Bank mint társelnökének, a csőd bejelentése előtt felajánlotta, hogy kivonhatja onnan vagyonát, nemet mondott és osztozott a veszteségen a kisbefektetőkkel.

Házasságából három gyermeke született.

1.

A legidősebb: Erzsébet (1890. szeptember 24. Pusztakamarás – 1962. március 16. Kolozsvár), aki anyja korai halála után átvette a ház vezetését. Ő Faragó Pál (1886 – 1970) háromszögelő mérnökhöz ment nőül. Faragó Pál sakk-nagymester, a művészi sakk (sakkfeladvány készítés) 1936-os olimpia aranyérmese, Románia első olimpiai bajnoka volt. A bécsi döntés után, immár Magyarországon, 1941-ben miniszteri tanácsosnak nevezték ki. Nekik egy leányuk született: Faragó Erzsébet (1914. augusztus 2. – 1999. május 16.) matematika-fizika szakos tanár, aki dr. Kolumbán Mózes (1904 – 1973) marosvásárhelyi orvosprofesszor – kiváló nyelvész (11 nyelvet beszélt) a távol-keleti nyelvek nagy ismerője és zenetudós, a manapság szinte ismeretlen fajtából való, reneszánsz kultúrájú csúcsértelmiségi – felesége lett. Az ő gyermekeik: dr. Kolumbán Pál (1935. október 22. Marosvásárhely) a marosvásárhelyi vérközpontot nyugdíjazásáig vezető kitűnő szakember, felesége az önfeláldozó orvos igaz példája dr. Valics Margit volt (1932 – 1994). Kolumbán Pál – sajnos gyermektelenül – most is ott él, míg húga Antónia (1946. szeptember 3. Szováta) – férje Simionescu-Simicel Laurentiu – egy leány és egy fiúgyermeket hozott világra, Carlát és Pált. Carla Antonia (1972. május 30.) angoltanárnő, jelenleg Íror-szágban él, férje Lovász András Miklós (1972) gyermekük: Lovász András Miklós Dániel (2008. január 23. Cork). Pál (1977. április 26.) csellóművész, ő és szülei jelenleg Kolozsváron élnek a nagyatyai ház utolsó családi tulajdonban maradt egyik lakosztályában. Egyébként a Szász testvérek valamennyi kolozs-vári háza gazdát cserélt és mára már többségi tulajdonban van.

2.

Nagyatyám középső gyermeke Ferenc (1893. február 13. Kissármás – 1944. június 2. Kolozsvár) szintén mezőgazdasági tanulmányokat folytat. Az első világháborúban az orosz fronton szolgál, majd – mint okleveles mezőgazda – földbirtokát vezeti, mezőgazdasági szakíró, sőt a szépirodalom terén is kísérletet tesz. Az EMGE munkatársa. A bécsi döntés után Kolozs-vármegye alispánja. Tragikus módon a kolozsvári bombázás napján, 1944. június 2-án hal meg gyomorrákban. Felesége a pusztakamarási birtokkal szomszédos birtokos család leánya Wachsmann Malvin (1899 – 1945). Két fiuk született. Dr. Szász Zoltán (1919. december 3. Dezmér – 2000. szeptember 11. Sopron) és Géza (1931. január 2. Kolozsvár – 1945. január 17. Budapest), aki édesanyjával a budapesti bombázások áldozata lesz. Zoltán a háborúból hazatérve megnősül és Benkő Irént (1929) veszi feleségül. Nekik is két fiuk született. Az első Géza (1949. szeptember 19.), aki jelenleg Debrecenben sporttanár, két házasságából születtek lányai, mégpedig első feleségétől Kovács Anitától (1952): Kinga (1974. május 16.) aki Debrecenben él, férje Milán János és már neki is két gyermeke van, Ákos (1999. november 19.) és Kornél (2001. április 13.) illetve Szilvia (1976. április 9.) Veszprémben él, férje Nagy Miklós és eddig egy gyermeke van Fanni (2003. február 20.), Gézának második feleségétől Kegyes Tündétől pedig még egy leánya született: Beáta (1990. július 26.). Szász Zoltánék második fia Árpád (1951. október 10.), aki Sopronban gyermekgyógyász főorvos, és kinek Horváth Katalinnal kötött első házasságából leánya: Noémi (1980. május 20.), Noémi első házasságából (Barta Jánossal) született Anna (2000. december 25.) a másodikból (Tóth Ákossal) pedig Levente (2006. augusztus 12.). Árpád Sabján Tündével (1969) kötött második házasságából két, a nevet továbbvinni képes Szász fiú született, mégpedig: Zsombor-Levente (1994. április 2.) és Bulcsú-Örs (2003. január 14.).

3.

Nagyatyám legkisebb gyermeke volt az apám: Szövérdi Szász István. (1899. június 22. Segesvár – 1973. február 16. Kolozsvár). Ő még egészen kis gyermek, mikor Kolozsvárra költöznek. Kiskorában rendszeresen Pusztakamaráson nyaral, elhunyt Róza nagyanyja helyett annak húga, Katalin veszi körül a kedvencnek kijáró szeretettel. Egyébként Katalin szigorúságáról és érzelmeinek elrejtéséről híres, apámat azonban, mint meghalt nővére unokáját különleges szeretettel veszi körül. Apám gyermekkorának egyik meghatározó élménye is Pusztakamaráshoz fűződik, mely egész életén át nyomasztotta. 1908 nyarán, a kissé talán elkényeztetett 9 éves fiúcska, nem akarja megenni az öreg szakácsné főztjét. Vénasszony főztjét nem eszem, mondja. Nagyanyja és nagyapja a nagy családalapító Szász Ferenc kérlelik, de ő hajthatatlan. Még egy arany koronáért sem hajlandó megenni az ebédet. Az étkezés végetér s a nagyapa szokása szerint visszavonul a pipatóriumba. Nemsokára ott lelnek rá a fotelben, kialudt pipával, holtan. 1908. július 20-át írtak. Apám egész életében úgy hitte, hogy nagyapját az ő komiszsága vitte sírba. A temetést Istók Sándor és Nagy Károly theológiai tanári gen. nótárius celebrálták. A halálesetet követően, az özvegy Katalin a Keményektől nyugdíjat kap, és örökös tartózkodási helyet az egyik Kemény házban. Ez a bárói sírkert alatti telken volt. Itt lakott egykor Kemény Zsigmond haláláig. Annak idején az író temetését is dédapám intézte. A házban két szoba volt tele a nagy író hagyatékával. Dédanyám ezekre kegyelettel vigyázott. A szobákat csak akkor nyitották meg, ha nagyobb létszámú vagy jeles szállóvendég érkezett. A házat „palotának” hívta a helyi szóbeszéd. Az itt nyaraló unokák a kertben játszadozva szerettek a sírkertben is bújócskázni, de „Zsiga bácsi” sírja tabu volt. Az özvegy Katalin ápolta azt nagy gonddal 1935-ben bekövetkezett haláláig. A Szász sírkert a református temetőben található, ugyanezen a domboldalon, de párszáz méterrel közelebb a falu központjához.

Apám a továbbiakban a Kolozsvári Református Kollégium diákja. Naplója szerint a testvéreivel, olykor barátokkal együtt, lejárnak a birtokra dolgozni is. Még nincs 18 éves, amikor, mintha nagyapja nyomdokaiba akarna lépni, jelentkezik a frontra, az első vonalba. A hadiérettségit követő rövid kiképzés után aknavető zászlósként kerül Olaszországba, a Piave poklába. Itt sem hoz szégyent a családra, az összeomláskor helyén marad és saját szakállára sok ezer magyar katona sértetlen kivonását biztosító zárótüzet zúdít az olaszokra. Mária Terézia rend vár reá, de a monarchiának közben vége lesz. Hazatér, és elkezdené ő is tanulmányait a ko-lozsvári Mezőgazdsá-gi Akadémián. Tovább tanulni azonban már Debrecenbe kell men-nie, mert közbejön a Trianoni döntés. Vég-zés után azonban a hagyománynak megfe-lelően ő is hazatér. Nemsokára megnősül, a Janovics Jenő alapí-totta kolozsvári ma-gyar színház ünnepelt színésznőjét: Hort Idit (1900 – 1994) veszi el. A családi birtokokat vezetné, csakhogy (mint azt édesapja történetében már említettem) a földreform a nagyobbik, mintegy másfél ezer holdas, dezméri birtoktól megszabadítja őket. Csak Pusztakamarás marad a családnak.

Apám egy angol cégnél helyezkedik el, és ládabontással kezdve küzdi fel magát a csúcsra, inspektor lesz. Kolozsváron anyagi lehetőségeiken felül áldoznak a házukban szerkesztett Hitel folyóirat támogatására. A vásárhelyi találkozó megszervezését is ott indítják el, náluk gyűlik össze a magyar értelmiségi elit a háború végi események adta feladatok megoldására is. Már 1940-ben itt készítik el a Teleki Páltól Erdélynek bizonyos fokú autonómiát, a nemzetiségeknek jelentős jogokat kérő beadványt.

Mikor beköszönt a bécsi döntés utáni négy év, képességeinek megfelelően kapcsolódhat be az Erdélyt vezető magyar értelmiség életébe. Az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület ügy-vezető alelnöke, a Magyar Mezőgazdasági Kamara el-nöke lesz.

Pusztakamarás vi-szont Dél-Erdélybe szakad. Időközben édesapja is meg-hal. Kamarást, pontosabban a novoji birtokot gazdatiszt kezeli: Szabó Mihály. Ekkor még nem sejtik, hogy nemsokára Mihály lesz talán az utolsó novoji magyar. A háború végének közeledtével apám tárgyal ötöd-magával a baloldal képviselőivel, a kommunista, zsidó és román foglyok kiszabadítása érdekében. Az akció sikeresen zárul még mielőtt a bevonulni készülő Gestapo kivégezhetné őket. Aztán a negyvenek kiugrást sürgető beadványát készítik el és küldik fel Teleki Gézával Horthynak. A lakosságot maradásra bíztatják, ő maga az EMGE vezetői asztalánál várja be az oroszokat. Megszervezi a város ellátását, az élet újraindításáért küzd, de az oroszok elhurcolják Teleki Bélával és Vita Sándorral együtt. Aztán váratlanul sorra kiszabadulnak. Malinovszkij feltehetően tudomást szerez előző „érdemeikről” és intézkedik. A magyar alföldről gyalog megy haza Kolozsvárra, és újrakezdi az EMGE szervezését. Hiába. A magyar érdekvédelem felszámolása ravasz módszerekkel – magyar kezek által – valósul meg. Apám nem csügged. Az akkor szerveződő Bolyai egyetem alapító tanára lesz, mezőgazdasági közgazdaságtant tanít. Ezenközben visszakapnak családonként 50 hektárt a pusztakamarási birtokból. Felajánlja az államnak, de nem fogadják el. Nincs felszerelve, mondják. Valóban így van, hiszen a birtok közel öt évig mondhatni gazdátlan volt, s a háború is átgázolt rajta. Eladják a családi ékszereket, ebből felszereli, és mintaszerűen beindítja a gazdaságot, majd újra felajánlja az államnak.

Ekkor rögzülnek első és utolsó pusztakamarási és novoji emlékeim. Unokabátyám Zoltán a háborúból hazatérvén befejezi tanulmányait és megnősül. A család novojban nyaral. A kúriából már csak egy-egy szobát használhatunk. Az ebédlőben ortodox templom működik. A pópa ördögöt űz. A bezárt ajtón át hallgatom. Nem egészen tízéves fejjel számomra misztikus zajok ezek. Éneklő mély férfibariton, aztán furcsa hangzavar, mint évekkel később visszagondolva rájövök, a sikeres munka ellenértékeként átadott szárnyasok vegyeskara. A Fünöcsorban (Fanacior) vannak a gazdasági épületek az új állatokkal, gépekkel. Egy Kis nevü ember lakik ott fenn. Nevét, ha jól emlékszem, már Chisnek írja, fia Stefan nem is tud magyarul. Születésnapomra anyám krémes-bélest süt és ő életében először kóstolja meg ezt a városi csodát. Szász Dezső bácsiék Kissármás mellett levő birtokára szekerezünk. Neve Tómegett, s közelében tó is van. Piócáktól rettegve fürdőzünk Stefannal és a bivalyokkal. Aztán egy éjjelen apámat elviszik. 1948-at írunk. Megtudjuk, hogy a sármási községháza pincéjébe zárták. Novojból román parasztok mennek be és kiszabadítják, a felajánlásra hivatkoznak, ő meg arra, hogy egyetemi tanári fizetéséből, s nem kizsákmányolásból akar élni.

Évekig tart Kolozsváron a csengőfrász. Hátizsák, bakancs van kikészítve az előszobában. Szerencsére a kitelepítésünk elmarad. Puszta-kamarást és Novojt többet nem látjuk és ha lehet nem is emlegetjük. Közben elkezdő-dik a család kolozsvári házainak kálváriája is. Sorra kerülnek idegen kézre. Először a casbi cikkelyei alapján pró-bálkoznak, aztán más és más módszerek által. De beköszönt a magyarnyelvű oktatás vissza-szorításának ideje is. Előbb a Bolyai Egyetemen szűnik meg a mezőgazdasági közgazda-ságtan magyarnyelvű oktatása, ezért apám átmegy a Mező-gazdasági Akadémiára s adjunktusként dolgozik a talajtani katedrán. Oktat, kísérletezik, szakkönyveket ír. Így pl. Csapó Józseffel megírják a talajtér-képezés alapkönyvét. Apám a gyakorlati részt. Elindul a térképészeti munka is, de alighogy észlelhetővé válnak az első eredmények, és apám szárnyra bocsátja az első fiatalokat, korai, úgynevezett „kényszer”nyugdíjba küldik. Ezután a magyar egyházak templomrestaurálási munkáinál segédkezik. Először raktárosi, majd segédmunkási státusban. Exportra szánt almát ciánoz éjjel Szamosfalván. Itt is érdekes dolog történik. Az egy generá-cióval előbb dezméri birto-kukon apjától annyi jót kapott román emberek gyermekei felismerik. Maria sa, nagyságos úr, mondják neki, s ő azt sem tudja hova legyen. De nem történik baj. Sőt! Naponta apró ajándé-kokkal jönnek be dolgozni, s ő minden reggel nyugdíj-kiegészítő élelmiszerekkel tér haza. Nehezen éli végig az én egyetemi meghurcol-tatásomat. Rehabilitálásom után nagy reményekkel tekint induló orvosi, majd pszichiáteri pályám elé. Utolsó nagy öröme az, mikor Debrecenben átveheti aranydiplomáját, s az akkori magyar mezőgazdasági miniszter, Demény Lajos meghívja és bemutató kirándulást szervez számára. Azt hiszi, a nagyobbik haza gondol elszakított gyermekeire. Ebben a hitben tér meg szeretett Erdélye földjébe 1973. február 16-án. Mint – apjához hasonlóan – egyházmegyei főgondnokot, a Farkas utcai templomból temetik, a szertartást László Dezső tartja hatalmas tömeg előtt. A menet már a Házsongárdhoz közeledik, amikor a vége még a templom előtt van.

Ha pusztakamarás magyarjairól írok, röviden meg kell említenem anyámat, Hort Ida színművésznőt, a Hitel háziasszonyát is. Sokat csinosította a novoji kúriát és parkját, és ma is emlékeznek arra a gyönyörű jegenyesorra, melyet ő telepített a domb gerincén futó út mentén, s mely, akár a déd – és nagyapám által telepített mezőségi ritkaság a „padurea lui Szász” névre hallgató fenyőerdő és annyi minden más, nem élte túl a kollektivizálást. A novoji birtok javai azonban annak idején sokat lendítettek a Hitel folyóirat támogatásának erőfeszítésein, főleg ami a sűrűn ismétlődő Hitel-vacsorákat illeti.

Magamról (Szövérdi Szász István Tas 1938. július 15. Kolozsvár), szüleim későre jött egyetlen gyermekéről, mint a Pusztakamarásról kirajzott Szászok egyikéről, az említett gyermekkori epizódokon túl is megpróbálok röviden beszámolni. A volt Református Kollégiumban letett érettségi vizsga után, vörösdiplomámnak köszönhetően vesznek fel a Marosvásárhelyi Orvosi Egyetemre. Innen 1959-ben 1956-os bűnökre hivatkozva exmatrikulálnak, majd mint élmunkást visszavesznek. Két év veszteséggel végzem el az egyetemet. Szilágysági és marosmenti körorvoskodás után kerülök be elmegyógyásznak Kolozsvárra, de állásomat felszámolják és Kolozsborsára helyeznek a bűnöző elmebetegek intézetébe. Itt akarnak kinevezni igazgatónak. Az intézetet a politikai pszichiátria veszélye lengi körül. Ez ad végső lökést ahhoz, hogy Magyarországra távozzak. Itt ismét körzeti orvosként dolgozom közel 30 éven át a Bakonyalján, illetve Leányfaluban. A Magyar Orvosi Kamara tisztségviselője, majd az Alapellátó Orvosok Országos Szövetségének elnöke vagyok. Munkásságomat számos kitüntetéssel ismerik el. Eddig 13 könyvem jelent meg (episztola, memoár, naplójegyzet, vers, publicisztika, sajtótörténeti oknyomozás, egészségpolitikai vitacikkek, stb.), és több mint ezerötszáz cikkem és tanulmányom mintegy ötven újságban és folyóiratban. Öt országos egészségpolitikai lapnak voltam főszerkesztője, négynek alapítója is. Feleségem hyeburgi Hye Rosmarie (1940 – 2006) családja is kötődik a Mezőséghez. A Hye családnak a Mezőség északi részén, míg nagyanyjáéknak gróf Wass Emmának Cege környékén, Pusztakamaráshoz közel voltak birtokai. Még Kolozsváron született két gyermekünk megőrizte és továbbadta Erdély szeretetét utódainak is. Lányom: Myrtill (1965. március 22. Kolozsvár) magyar nyelv – és irodalom szakos tanárnő Illés Dáviddal (1964) kötött házasságából, négy unokával ajándékozott meg. Talán nem véletlen, hogy ők apai ágon is a Mezőség nagy ismerőjének, Makkai Sándornak a dédunokái. Név szerint: Kisanna (1989. július 2. Budapest), Luca (1991. augusztus 1. Budapest), Bora (1993. március 13. Budapest) és Apród (1995. március 9. Budapest). Fiam István-Róbert (1970. szeptember 6. Kolozsvár) sportoktató-menedzser, négy gyermek atyja: Lili (2005. április 18.) Mihály (2008. február 22.) Levente és Ferenc (2009. november 15.) Mind a négyen Budapesten születtek. Feleségének (Szigethy Ágnes 1977.) is vannak erdélyi gyökerei.

Most áttérünk Szövérdi Szász Ferenc dédapám további gyermekeire, a Lécfalvi Gyárfás Rózától született nagyapám István után, az elhunyt Róza dédanyám húgától Lécfalvi Gyárfás Katalintól született testvérekre.

II.

Katalin, a második feleség első gyermeke Szövérdi Szász József (1872. április 11. Pusztakamarás – 1955. április 11. Marosvásárhely) volt. Pontosan 83 évet élt. Szász József születési helye is Pusztakamarás. Akár többi testvérei, ő is szigorú tanítómester felügyelete alatt nevelkedik. Utána az enyedi kollégium következik. Apja korán elküldi, hogy a mezőgazdaságban szerezzen tapasztalatokat. Egy Kahlen nevű rokonuk vezeti Romániában a Duna alsó folyása mentén a Giurgiu melletti Pietrosariban a Stirbei herceg 30000 holdas birtokát. Itt kezdi meg gyakornoki munkáját. A kizsákmányolás nyomorúságairól, az ostoros hajcsárok által munkára hajtott emberekről megrázó leveleket ír. Aztán hazajön, és apja mellett marad. Közben a mezőgazdasági akadémián mint ven-dégdiák szerzi meg az oklevelet. Cintoson dolgozik, majd bérlőként folytatja. Aztán Lándorban és Bükkösön vesz földeket. Végül 1500 hold saját és 1500 hold bérelt földön gazdálkodik. Rendkívül fejlett, korszerű módszereket vezet be az állattenyésztésben, illetve egyik első erdélyi komlótermesztő lesz. Minthogy a sörgyárak nem veszik csak a német komlót, azok viszont tőle szerzik be, és Magyarország (akárcsak ma) visszaimportálja. Régi családi történet szerint, Jóska bácsi az ügyet tisztázni akarván, egyszer bicskáját benne hagyja az egyik komlós zsákban. Mikor az vissza(?)érkezik Erdélybe, a sörgyárban segítségével megtalálják az ismerős szerszámot. Ezután már átveszik a komlóját. Híresek tenyészállatai. Nagy társasági életet él, de szerény marad. Jelentős kapcsolatait csak a munkája érdekében használja ki. Messze földről jönnek vadászataira. A fővárosi lapok is megírják híres kalandját, mikor a sérült, dühöngő vadkant, mely az ő lábán is hatalmas sebet ejt, meglovagolja, és az odadobott fegyverrel, a sérült lábával leszorított vadat annak hátán ülve lövi fültövön. A kitömött hatalmas vad fejét diákkoromban még láttam Marosvásárhelyen. Felesége Luczay Ilona (1876-?) lesz. 1916-ban az utolsó magyar király koronázására megkapja a Szövérdi mellé a Lándori előnevet is, és Alsó-Fehér megyét gyönyörű arabs telivér lován képviseli az ünnepségeken. Az 1920-as román földreform után 400 holdon folytatja a munkát. Hat gyermeket nevelnek fel. Sorrendben: Ilona, Katalin, Ferenc, József, Erzsébet és Dezső. A földhöz annyira ragaszkodott, hogy még a földbirtokok 1948-as államosítás után is eladott házának egy részéből földet vett, s megpróbálta azt egy tehénnel megművelni.

1.

Szász Ilona (1898. május 15. – 1987. október 6.), Fölöp Gyula (1893 – 1939) vármegyei levéltáros nője lesz. Nagyszerű feleség, anya és nagyanya. Férje sokat segít a Szász család múltjának feltárásában. Két fiuk volt. Az idősebb Fülöp József (1920. január 2. – 1992. február 3.) főkönyvelő, felesége Kelemen Rozália (1931 – 1998) volt. Fia Zoltán (1954. május 23.) színművész, nemrég nyerte el a határon túli színházak fesztiváljának fődíját. Neki első feleségétől (Gombos Beáta 1956) gyermeke Péter (1979. május 10.) Bodor Emesétől (1971) pedig lánya Eszter (2002. április 30.) született. Fülöp József másik leánygyermeke Beáta (1957. május 16.) hivatalnok Marosvásárhelyen. Szász Ilona kisebbik fia Fülöp György Gyula (1921. augusztus 21. – 2001. október 30.). a marosvásárhelyi Bolyai Liceum igazgatója, 80 évesen kapta meg Budapesten a legsokoldalúbb Kárpát-medencei magyar sportolónak járó magas kitüntetést. Felesége Floroiu Georghina (Geta), a család egyik legmelegszívűbb nőtagja, fiatalon maga is nemzetközi szintű evezős kitől két fia van. Mindketten Magyarországon élnek. Az idősebb György-Miklós (1957. június 27.) kinek felesége Tóth Erzsébet (1959) és tőle született gyermekei Fülöp Ákos (1987. november 30.) valamint Fülöp Kinga (1990. szeptember 29.), a fiatalabb pedig Miklós-Péter (1959. október 26.) nyomdatechnikai vállalkozó, felesége Szabó Judit (1962. június 8.). Leányuk Noémi Orsolya (1985. szeptember 26.) most végzett a Budapesti Kommunikációs Főiskola vendéglátóipari szakán, jelenleg Angliában tanul tovább.

2.

Szász Katalin (1899. március 22 – 1989. október 12.), férjezett Csontos Jánosné is hagyományosan jóságos, örök-vidám természettel megáldott családanya. Nem könnyű az élte, a kitelepítést is megismeri. Végül atyja családi házának zöldséges pincéjében lakva élnek légzőszervi beteg férjével. Nagyobbik fiát Csabát (1923-1935) 12 évesen veszti el, második fiúgyermeke: Levente (1927 április 9. – 2006. március 7.) gyógyszerész lesz. Két házasságából két fiú valamint egy leánygyermeke születik. Első feleségétől (Altmann Klára) Levente-Csaba (1952. december 8. Marosvásárhely), kinek Kónya Erzsébettel (1952) kötött házasságából született leánya Zsófia (1977. szeptember 20. Homoródkőhalom), illetve László-János (1954. december 2. Marosvásárhely), neki Mózes Annamáriával (1957) kötött házasságából született Annamária (1981. szeptember 9. Marosvásárhely). Idős Csontos Levente második házasságából (György Éva-Judit 1937) született Katalin (1964. február 20. Marosvásárhely). Az ő Starmüller Károllyal (1960 Magyarlápos – 2004 Sersheim) kötött házasságából született Petra (1993. április 28. Heinsberg) és Dániel (1996. november 7. Kempen).

3.

Szövérdi Szász Ferenc (1903. augusztus 1. Lándor – 1995. április 3. Kranzberg) jelen adataim egyik fő kútforrása, családja körében Németországban hunyt el. Családi történet szerint születési dátuma nem pontos, mert apja 5-6 nap után anyakönyveztette s a dátumot eltévesztette. Erzsébet nagynénjükkel (Nénike) és apámmal hármasban voltak a család történetének legalaposabb ismerői. Hagyatékát most dolgozom fel. Már fiatalon a gazdálkodás titkait tanulmányozza Gyárfás József nyugalmazott akadémiai tanár mellett. Ez meghatározza egész életére érdeklődési körét. A növénynemesítésben jeleskedik. Közben mezőgazdász diplomát szerez. A Radnóti Mezőgazdasági Iskola tanára. Szakdolgozatokat közöl. Az EMGE lelkes munkatársa. Annak dél-erdélyi ágát szolgálva, 1940-44 között tucatnyi alkalommal kerül hadbíróság elé a magyar parasztok érdekeit képviselvén. Felesége Eperjessy Gabriella (1905-1983) is a Mezőség szülöttje. Két lányuk volt: Adrienn és Franciska. Adrienn (1933. február 27. Bükkös – 2000. február 23. Kranzberg), férjével Tolvaly Ferenccel (1929) és gyermekivel Németországba távozott s ott is halt meg. Németországba apja: Szász Ferenc is követte őket, s mint láttuk ő is ott fejezte be életét. Adrienn fia ifjú Tolvaly Ferenc (1957. április 12. Marosvásárhely) jeles filmrendező és regényíró, Magyarországon él (felesége Hídvégi Melinda reklámszakember), leánya Borbála (1959. március 2. Marosvásárhely), kinek szabadkai magyar férjétől (Lejkó Sándor 1956) két gyermeke van: Adrienne-Katalin (1987. március 22. Viechtach) és Pál-Sándor (1990. március 22. Viectach). Szász Ferencék kisebbik lánya az igen korán, 36 évesen elhunyt Franciska-Ilona (1937. augusztus 21. Bükkös – 1973. augusztus 29. Marosvásárhely), férjezett Kiss Istvánné (1933), halála után két gyermek: István-Attila (1969. március 16. Marosvásárhely) és Annamária-Gabriella (1971. augusztus 26. Marosvásárhely) maradt árván. Idősebb Tolvaly Ferenc visszatért Erdélybe, az év jelentős részében pókai birtokán él.

Családjukban történt meg az az eset, mely a kamarási szászok szétszórattatásának egyik tanmeséje lehet, mely szerint: „ Szász József legkisebb leánya Rita Torontóból, Szász Dezső unokája Kiki-Mónika Helsingborgból és Szász Ferenc unkája a vendéglátó Tolvaly Borbála beszélgetnek utóbbi müncheni otthonában. Rita magyarul, angolul és franciául tud, Kiki svédül és németül, Bori magyarul és németül. Így Rita Borival magyarul, Kikivel angolul és Kiki Borival németül értekezett. A pusztakamarási Szász Ferenc déd – és ükunokáinak találkozójáról beszélünk.

4.

S zövérdi Szász József (1905. március 8. Lándor – 1991. október 25. Torontó) időrendben a negyedik gyerek, banktisztviselőként dolgozott. Ennek megfelelően pontosságáról és eleganciájáról volt híres. A háború után Magyarországra, majd 1956-ban Svájcba, s onnan Kanadába került. Felesége: Hort Klára (1909 – 1996), anyám húga volt. Három lányuk: Marianne (1931. március 9. Nagyvárad), Klára (1935. február 28. Nagyvárad – 2005. június 10. Torontó) és Rita-Anikó (1947. június 24. Budapest) és családjaik is Kanadába vándoroltak ki.

Mariannak egy fia és két lánya van (két házasságból, mert első férje meghalt). Első férjétől (Dr. Aczél Gyögy 1922-1964) két gyermeke született: elsőnek András-László (1951. július 10. Győr), mérnök,(felesége: Jacubek Luby 1951), az ő gyermekei: Nicholas (1982. július 30. Ottawa) grafikus, és Jamie-Allen (1986. június 23. Ottawa) diák, másodikként Anikó-Jolán (1954. július 4. Győr) lakberendező, (férje Joseph Greeden 1953), az ő gyermekei Matthew-James (1990. május 14. Ajex) és Alexandra-Jean (1995. július 21. Ajex)

Mariann harmadik gyermeke második férjétől született (Aczél Attila 1922 – 2002) neve Audrey-Marianne (1972. február 22. Toronto). Ő is férjezett (Arturo Castillo 1973), egy leánya van: Izabel-Raquel (2002. december 4. Toronto).

Klára (férje Melber József 1930) 2005-ben halt meg. Két fiuk van: Tibor és Tamás. Tibor (1957. február 2. Zürich) tisztviselő. Első feleségétől (Barbara Mckenzy 1958) született Allison nevü lánya (1986. október 8. Toronto). Második felesége Cynthia Spencey. Tamás (1966. július 8. Zürich) az Air Canada pilótája. Két fiuk van. Jack (1999. április) és Conor (2002. április).

Rita-Anikó (férje Opauszky Levente közgazdász 1940-2003) váratlanul özvegyült meg. Fia: Márk (1963. július 26. Torontó), mérnök, felesége Danielle Hough. Lánya: Natálie-Fill (1971. február 19. Torontó) tisztviselő. Férje Matthew Smith (1971) mérnök. Natalie gyermekei Fienna (2002. október 12. Toronto) és Lucan (2004. április 19. Toronto).

A fiatal generáció tagjai valamennyien más nemzetiségű párt találtak, gyermekeik már nem vagy alig tudnak magyarul.

5.

Szász Erzsébet (1906. március 24. – 1979. július 19.), avagy a családban Zsizsike, a legszelídebb jóságosak közt is a jóságos volt. A hírneves vásárhelyi kollégiumi tanár: Spániel Vince, Zoltán nevű orvos fiához megy feleségül. Gyermektelenül halnak meg. Lándori és pusztakamarási közös nyaralásaikról apám sokat mesélt. Pusztakamaráson Gyárfás Katalin nagymamánál nyaraltak. Nagy rend és fegyelem volt körülötte. Feri bátyám elmesélte, hogy dédapám fiai, tehát nagyapámék, apjuknak kezet csókoltak. Ugyancsak ő írja le emlékirataiban, hogy nagyanyjánál nem volt szokás a majomszeretet. Annál inkább az igaz s mély érzések s a jó példa felmutatása. Ez utóbb meg is látszott valamennyiük életvitelén. A fiúk mindannyian szorgalommal elért szép pályát futottak be, a lányok pedig igazi erdélyi nagyasszonyok maradtak a legnehezebb időkben is.

6.

Szövérdi Szász Dezső Albert a legkisebb (1908. március 17. Lándor – 1993. február 15. Helsingborg) gazdász is messzire szakadt. 1957-ben Magyarországról távoztak nyugatra. Svédországban telepedtek le. Egyszer találkoztam vele, mikor a hat testvér még teljes létszámmal összegyűlt Erdélyben. Kedves, jóhumorú, joviális embert ismertem meg benne. Szász Dezsőnek uzoni Zayzon Margittól (1912) két gyermeke van.

Fia: Zsolt (1934. május 17. Bükkös), akinek Pintér Ilona (1934) nevű feleségétől szintén két gyermeke született: Zoltán (1958. december 12. Helsingborg) és Viktória (1964. április 27. Helsingborg). Viktóriának férje Ferguson Lee, gyermekeik Ferguson Eric (1995. San José, Kalifornia) és Ferguson Andrew (1997. San José Kalifornia)

Szász Dezső leánya Imola Erzsébet (1945. április 11. Szentgothárd) kémikus. Imolának Stig Elvir Anderson (1938) nevű svéd férje van, ki nevét megváltoztatta: Svedunger-re. Számítógépes mérnök. Tőle Imolának két gyermeke született: Paul Fredrik (1970. május 25. Helsingborg) és Monica Elisabet (1972. július 10. Helsingborg) akit Kicki néven emlegetnek a családban. Férje Argirov Valentin, gyermekük még nincs. Svedunger Paul felesége Axelsson Josefine, gyermekük Karla Imola Eira Do (2008. április 4. Helsingborg).

III.

Most ismét visszaugrunk az alapítóhoz, és harmadik gyermekének sorsát vesszük szemügyre. Szövérdi Szász Dezső (1874. február 10. – 1962. február 27.) pályája is úgy indul mint testvéreié. A nagyenyedi kollégiumban azonban bukdácsol, nem tanul s ezért apja saját kezébe veszi nevelését. Hazaviszi és munkára fogja. Megtanítja mindenre, amit maga is tud. Dezső bácsi Vincze Júliát, egy nevezetes szépasszonyt vesz nőül, de gyermekeik nem születnek. Kitűnő gazda lesz, s némi vagyont is gyűjt, ami nem volt sok (152 hold) a Tómegett néven ismert Kissármás melletti helyen, de mint mintagazdaság híres. Dezső bácsi kezében minden arannyá válik. Remekül hegedül, és híres nagy mulatozó, a letűnt évszázad magyar urainak szokásai szerint. Ha a birtokon van vendégeskedés, a prímásokat gabonával fizeti ki. Szívesen is járnak oda, és eseményszámba megy, mikor kiveszi kezükből a hegedűt. Kolozsváron is házat vesz, s télen ott tartózkodnak. A családi Erzsébet napokra pontosan emlékszem még. November közepén már Kolozsváron voltak, s ott köszöntöttük az ünnepeltet. Hogy Júlia miért Erzsébet napot tartott, azt már soha nem fogom megtudni, de november 19. körül három Erzsébetünk ünneplését kellett egyeztetni. Aztán nehéz idők jöttek s megkóstolták a kitelepítés szenvedéseit is. Tíz évig laktak Marosvásárhelyen egy putriban kegyelem-kenyéren.

IV.

Dédapám negyedik gyermeke: Szövérdi Szász Albert (1877. március 8. – 1944. január 2. Kolozsvár) volt. Albert bácsi Kolozsváron bekövetkezett halálakor nagyapám házsongárdi kriptájában kapott ideigle-nes szállást. Végső nyug-hellyévé – régi óhajomnak megfelelően – magam aján-lottam pár éve, és a család beleegyező nyilatkozatai után a márványtáblára is felvésettük a „vendég” nevét. Albert bácsi is színes egyéniség volt. Sokáig élt agglegényként, és csak 1920-ban nősült meg, ami-kor elvette Virág Gizellát, aki kétgyermekes özvegy-asszony volt. Az asszony halála után Albert bácsit annak gyermekei nagy szeretettel gondozták. Jogi doktorátusa volt, de a kor szellemétől eltérő gondolkodásmódja miatt (azt suttogták róla, hogy szabadkőműves) sokáig ügyvédbojtárkodott s nem jutott előbbre a ranglétrán. Nem úgy a társaságokban, ahol szellemes vitatkozó modora miatt „búr Bercinek” nevezték és mindenhol szívesen látták. Jó tolla volt. Cikkezett, még újságot is szerkesztett. Egy pesti lapban – a Reggeli Magyarországban – maga Móricz Zsigmond is közölt róla Berci bácsi címen egy írást. Az Úri muri egyik alakjának egyes szórakoztató vonásait is róla „mintázta”. A bécsi döntés után táblabírónak nevezték ki. „Elviselte” a méltóságos címet, de nem sokáig, mert 1944-ban súlyos betegségben halt meg. Kedve szerint élt, nem gyűjtött vagyont.

V.

Az ötödik gyermek is fiúnak sikerült. Szövérdi Szász Ferenc (1880. március 11 – 1948. szeptember 1.) apja nevét kapta. Az ő története sem hétköznapi. A rendkívül jó képességű fiút apja az akadémiai tanársegédi állásából hívja haza, hogy két gyakorlatias bátyjának legyen elméleti kiegészítője. Sajnos nem így történik. Bár remek vadász és elméleti szakember, a gazdaságban nem boldogul. Szerényen, de nem haszontalanul éli le életét. Az EMGE tanfolyamok egyik hajtómotorja, a közép-erdélyi gazdatársadalom Feri bácsija. Szakmai hírneve is túléli, hiszen egy életen át tanítja az egyszerű magyar gazdákat. Szelíd, de a Szászokra jellemző módon hirtelen haragú ember. Ilyenkor azt mondták, hogy nem bántott meg senkit, de kalapját feldobta egy elkeseredett: „nesze Isten, kalap” kiáltással. Egyes családtagok elmondása szerint, ha fegyver volt nála, utána is lőtt. Jó mulató ember volt és híres nagy körvadászatokat rendezett, de életvitelében tartotta a mértéket.

Nem elhanyagolható adalék vele kapcsolatban, hogy nagy írónk, Sütő András keresztapja volt.

Nem ismeretesek az okok melyekért felesége Endes Ibolya – a szomszéd frátai földbirtokos lány – négy kisgyermekkel otthagyta és megszökött. Így történhetett, hogy Sütő András keresztanyja Szövérdi Szász Ferenc Zsóka nevű lánya lett.

Ő a négy gyermeket: Katalint, Ferencet, Erzsébetet és Istvánt becsülettel felnevelte.

Első leánya Katalin (1911 – 1981), a pusztakamarási dr. Ugron Györgyhöz (1909 – 1981), a család szeretett Győzi bácsijához ment férjhez. Ő maga is az ővéiért élő anya felülmúlhatatlan példája volt. A nehéz időkben szinte a semmiből sikerült fenntartania a családot. Férje vasgyári munkásként dolgozott. Gyermekeik: Gábor, György és István. A legidősebb Ugron Gábor (1938) Kolozsváron él, felesége Balogh Gyöngyvér. Első fia Gábor (1974-2002) a rendkívüli tehetséges fiatal operatőr, barlangi baleset tragikus áldozata lett, másik fia Szilárd (1976) a színi akadémiát végezte el és velük él Kolozsváron. A középső fiú Ugron György (1943) feleségével Hammas Katalinnal (1952) Budapestre költözött, de leánya Zsolna (1978), aki a Magyar Televízió kínai tudósítója volt, és szép karrier előtt állt, egy Mikes grófnő fiához, Arun Gregor Basun RoyChowdhury of Ulpur-hoz ment férjhez – ki atyai ágon bengáli arisztokrata – és példamutató módon hazatértek Erdélybe, a tíz éves pereskedés nyomán visszakapott birtokukra. Az egész család nagy izgalommal figyeli, miként fognak boldogulni. Gyermekük Emma-Katalin-Sovana (2006). A harmadik Ugron fiú, az örök vidám István (1944), feleségével Polner Mártával (1950) három gyermeket nevelt fel. Közülük Emese (1978) a legidősebb (férje Schmidéliusz Gábor lelkész), gyermekeik: Berta (2005) és Bence (2007.), a középső Bálint (1980), és a legkisebb Ádám (1983).

Szász Ferenc első fia is a Ferenc nevet kapta. Ő Magyarországon élt és halt meg, halála előtti években néhány meleghangú levelet váltottunk, de maradék családja nem ápolta a Szász kapcsolatokat. Felesége Kis Veronika, fia József nevű diplomataként sokáig Görögországban dolgozott, jelenleg Pilisvörösváron él és neki is egy József nevű fia van.

Szász Ferenc második leánya Erzsébet (Zsóka), férjezett Bernád Józsefné, Marosvásárhelyen élt. Ő volt Sütő András keresztanyja s nem régen bekövetkezett halálakor temetésén az író ott is volt. Két fia született: József és László).

Feri bátyám negyedik gyereke: István (1918 – 1997. február 26.) – a családban „kicsi Pistu” – végtelen jóságos rokon volt. Apám legendákat mesélt szeretetéről. A háború után visszakapott 50 hektárt „üzembe kellett helyezni”. Apám kolozsvári munkája mellett járt ki Kamarásra, hogy a gazdaságot beindítsa. Pistuéknál lakott s mint elmesélte, mikor átfázva, átázva hazakerült, tisztálkodás után Pistu megmasszírozta s mikor álomba merült, lábánál cserélgette a meleg téglákat. Magam is megtapasztaltam életem egy nehéz szakaszában ezt a szeretetet, mikor az egyetemről eltávolíttatván egy aranyosgyéresi munkatelepen voltam burkoló és náluk lakhattam. Özvegye Manyika, leányukkal Csillával Élesden telepedett le.

VI.

Most hatodszor is visszatérünk az alapítóhoz. Dédapám: Szövérdi Szász Ferenc hatodik gyermeke végre leány lett. Erzsébet (1882. április 12. – 1970. november 20.) Utóbb a családban a Nénike névre hallgatott s minden családi történet tudója, minden évszám ismerője volt. Az általa írott levelek sok mindent tisztáznak a család történetéből. A nála tett látogatások történelem leckékkel értek fel. Hihetetlen adathalmazt volt képes emlékezetében tartani. Pusztakamarás emlékeinek örök nosztalgiákkal telt nagy ápolója volt. Dr. Seyfried Károly, neves gazdasági akadémiai tanárhoz ment nőül, és három gyermekük született, két fiú és egy leány. Férje az első világháborúból nem tért haza. Nénike a Szövérdi Szász József nagyapától örökölt egerbegyi kis szőlőt kitűnően kihasználva, keményen küzdve és férjének emlékét őrizve nevelte fel gyermekeit. Mindhárman diplomát szereztek, és nagyon aktív tagjaivá váltak Erdély magyar értelmiségének.

Seyfried Károly (1909-1962. március 13. Kolozsvár) kiváló mezőgazdász, az EMGE és a Gazdasági Akadémia munkatársa gyermektelenül halt meg. Egy Júlia nevű nevelt lánya azonban volt, kit Ghermán Júlia nevű felesége hozott házas-ságukba. Károly (Fiuka bácsi) sajátjaként szeretett s az kedves rokonnak is bizonyult. Neki a korán elhunyt Krizsán Zoltán újságíróval kötött házassá-gából születtek Andrea és László nevű gyermekei.

Károly öccse Ferenc (1912. július 7. – 1971. június 1.) nevét Szövérdire magyarosította, vagyis az anyai –Szász – ág előnevét vette fel. Ő is kiváló mezőgazdász, szakíró, a méhészet erdélyi nagymestere volt. Lám Ilivel (1914-1997) kötött házasságukból két gyer-mekük született egy lány és egy fiú. Leánya Éva (1941. május 08. Kolozsvár), – kinek férje Máthé Gyula (1938-2002) – is két gyermekkel gyarapította a családot: Aliz-Éva (1972. október 14. Kolozsvár) és Alpár (1977. augusztus 03. Kolozsvár). Szövérdi Ferenc fia László (1944. május 20. Kolozsvár – 2008. március 7. Kolozsvár) kinek Sólyom Ilona nevű feleségétől (1947) két leánya született: Edit (1968. december 26. Kolozsvár) és Judit-Réka (1976. június 12. Kolozsvár). Edit – férjével László Csabával –(1962) Budapesten él, gyermekeik pedig: Márton-Zoltán (1998. augusztus 25. Budapest) és Péter-Dániel (2003. augusztus 10. Budapest) Judit-Réka férje Szatmári Sándor (1971), gyermekük András (2003. október 24. Kolozsvár)

Nénike harmadik gyermeke, leánya: Erzsébet (1907. augusztus 20. Kolozsvár – 1979. április 2. Kolozsvár), avagy Csipi, rajztanárnőként élte le életét. Ő sem magyarosította nevét. Családja nem lévén, édesanyját haláláig ápolta. Egyik legkedvesebb rokonunk volt. Tanárként bolondos, de szeretetreméltó híre volt a diákok között. Édesanyjuk (Nénike), Lándori és Szövérdi Szász Ferencnek írott leveleiből tudtam meg, hogy a névmagyarosításnak nem örvendett. Szeretett férje büszke volt zipzer származására, és ezzel együtt igen jó magyar ember volt s Nénike is ennek emlékét őrizte.

*

Munkám vége felé közeledvén meg kell állapítanom, hogy szövérdi Szász Ferenc dédapám Pusztakamrásra érkezvén nem csak a település életének új szakaszát indította el, de a szövérdi Szász család újkori történetének is alapító atyjává vált. Az egykori Bem honvéd egész életét a becsület legszigorúbb szabályai szerint élte le. Nem gyűjtött nagy vagyont, nem használta ki a kínálkozó lehetőséget. A Keményeket keresztfiúi ragaszkodással szolgálta. Gyermekeinek jövőjét tartotta a legfontosabbnak, és sikerült belőlük a mezőségi magyar élet megbecsült és széles körben ismert tagjait nevelni. A maga módján mindegyik hozzájárult a Szövérdi Szász család jóhíréhez és elismertségéhez.

Ha csak az első nemzedéket, a hat gyermeket veszem leltárba, a fiúk közül István országos hírű vezető, nagytekintélyű állami hivatalnok, a református egyház nagy támasza, a közadakozás és mecenatúra jeles alakja lett, becsületességéről történetek szóltak, a külföldi karrier csábításának is ellenállt, és megmaradt Erdély szolgájának. József ügyesen, de rendkívül becsületesen használta ki a konjunktúra szempontjából szerencsés esztendőket. Végül 1500 hold saját és 1500 hold bérelt földön gazdálkodott, s mind az állattenyésztésben, mind a növénytermesztésben messze földön elismert eredményeket ért el. Földszeretete legendás volt. Remek ismeretségei voltak, de soha sem alázkodott meg és soha senkit nem nézett le. Mindenkivel anyanyelvén beszélt. Egyaránt tudott nagyvonalúan mulatozni, és komoly munkát, tehetséget és kitartást igénylő terveket megvalósítani. Albert nem lett mezőgazdász, de varázslatos egyénisége évtizedeken át tartotta a mezőségi társadalom figyelmének és szeretetének középpontjában. Liberális (akkor még haladó) elveit soha nem tagadta meg. Dezső nem szeretett tanulni, de megtanult dolgozni és gazdálkodni. Rendkívüli precizitása, alapossága mellett híres mulatozó volt. 150 holdjának lehetőségeit messze meghaladó életmódot tudott folytatni rendkívül eredményes gazdálkodásának köszönhetően. Ferenc egész életét Pusztakamaráson élte le. Családi élete nem volt szerencsés, de a gyökerekhez való ragaszkodás, a makacs élni akarás és a szeretet mellett remek vadász és bővérű, markáns egyéniség volt. Az EMGE sokat köszönhetett munkájának, s ha a családi birtok nem hívja haza, a tudományos életben minden bizonnyal jeleset alkotott volna. Erzsébet a család asszonyaira jellemző melegség, az összetartó családszeretet és az asszonyi kitartás jelképe volt. Művelt, széles érdeklődési körű, rendkívüli memóriával megáldott jóságos alakja felejthetetlen.

A gyermektelen Alberten és Dezsőn kívül a másik négy szövérdi Szász Ferenc utód az-tán még több jeles leszármazottal ajándékozta meg Erdélyt. Az előbbiekben ezekről is igyekeztem beszámolni.

Ma, amikor a haza, a szülőföld, a család, a hit és számos hasonló érték került válságba, amikor ezek a szavak nem csupán nevetség tárgyát képezik, de nemegyszer gyanakvást és ellenséges érzelmeket váltanak ki, érdemes elgondolkodni arról, hogy egy nemzet életében mekkora szerepe lehet egy kicsiny településnek, egy családnak, egy erős akaratú egyéniségnek. Az is világosan látható, hogy míg a település és a család eleve közösségi fogalmak, az ezeket alkotó egyén hasznos élete, maradandó nyomot hagyó tevékenysége is csak ezekbe a közösségekbe ágyazva valósulhatott meg.

A magyarság számát nézve vészesen elnéptelenedő Mezőség sorsát a történelem látszólag megpecsételte, de ha Kárpát-medencei magyarságban gondolkodva próbáljuk átmenteni értékeit, emlékeit, hagyományait, akkor még sokáig képes lehet betölteni a nemzet egységét szolgáló számos feladatot. Elég, ha csupán népi hagyományaira gondolunk, de a magyar történelemnek és kultúrának általa adott nagyjai is megszámlálhatatlanok. Azt is tudni kell, hogy a Mezőség nemessége és arisztokráciája lényegesen különbözött az anyaországétól. Az élet patriarchálisabb volt, s a közösségi felelősségérzet is gyakrabban érhető tetten. Erről éppen egy könyvbemutatómon beszélt az ott engem megtisztelő, és nagy szeretettel méltató Sütő András, Pusztakamarás meghatározó jelentőségű szülöttje, szövérdi Szász Ferencnek (1880-1948) és leányának Zsókának keresztfia.

S hogy a hely szellemét tisztelve, Pusztakamarás nagy halottjának szavait felhasználva zárjam e sorokat, a Mezőség s benne Pusztakamarás fáklyája évszázadokon át lobogott a magyarságért, és önmagát emésztette el, de soha el nem múló hatása ott él egy egész nemzet jelenében, sőt, ha képesek vagyunk hagyományainkat ápolni, akkor jövőjében is. Emlékezzünk csak, hogyan is szól a dédapám által eltemetett Kemény Zsigmond sírfelirata, melyet sokszor ledöntött síremlékén olvashattunk: „A fáklya másokért ég, s önmagát emészti el.”

Hiszem, hogy e mondat kísértetiesen foglalja össze az egykori Mezőség és a magyar Pusztakamarás sorsát.

Leányfalu, 2007. augusztus 7. – 2010. december 29.