BEKÖSZÖNTŐ

Hitel: 1936/2

A Hitel szerkesztői

A Hitel megjelenése kellemetlenül érintette az Erdélyi Fiatalok (az alábbiakban: Fiatalok) csoportját. Könnyen magyarázható ez az érzés, hiszen a Hitel és néhány más lap tehetséges munkatársainak több tagja ebben a társaságban nőtt fel. Magukénak érezték őket, de nem számoltak az idő múlásával, azzal, hogy férfikorba érkezvén, lehetnek más ambícióik, elképzeléseik, terveik, lehetőségeik.

Nem ez a helye e vita ismertetésének, de annyit érdemes tudni, hogy a történelem, vagyis az idő, feledésre szánta és az ellentétekből barátságok születtek. Csak irodalomtörténeti érdekességként, illetve később politikai érdekből tartották számon. A két csoport túlélőinek mindent „békévé oldó” barátsága ifjúságom emlékei közt él.

A Hitel felvezetője az első számra született reakciókra válaszol, és defenzívából is int az egység meghatározó jelentőségére.

Elkerülhetetlen arra gondolni, hogy hány vita zajlott azóta kisebbség vagy anyaországi – és nem csupán rossz szándékú – csoportok között, a nemzet sorsát jobbító szándék körül.

Olvassák hát a Hitel szerkesztőinek eligazításul szánt pontjait:

„1 A Hitel első számában a cselekvő fiatal magyarok hitéről s életútjáról szólván, az egymásról alig tudó, bár egyként gondolkodó»egyedüllévő magyarok« jelentőségét emlegettük, a városon és falvakban, a szellemi és fizikai munka terén, értelmük és két kezük erejével társadalmi szerepet vállaltak, feladatokat keresnek, terveket szőnek, vagy immár munkálják is a feladatokat, valósítják a terveket. Nemzetpolitikai szemlénk megindításakor elsősorban őreájuk gondoltunk, hátha egybeverődésüknek szolgálattevői lehetnénk. Vállalkoztunk tehát az eredményes cselekvés előfeltételeink kutatására és feltárására: a tárgyi és lelki önismeretre vagyis társadalmi, gazdasági és szellemi alkatunk taglalására s az ebből folyó nemzetpolitikai feladatok megállapítására. A cselekvés ugyanis a nemzet szempontjából az egyéni eredményeken túl a népközösség érdekeinek szolgálatát jelenti.

2 A Tamási Áron indította vita azonban a cselekvő fiatal magyarságot nem ebben a széles keretben, hanem különböző társaságokban, alakulatokban, világnézeti csoportokban látta megjelenni. Tamási szerint a Fiatalok, a »népvalóság« hirdetői és a Hitel új magyarjai képviselik a cselekvő ifjúság három arculatát. (V. ö. Brassói Lapokban megjelent cikksorozatával.) S bár Tamási e három »csoport« szerepének meghatározásával »a Fiatalok népi humanizmusának, a Hitelben hirdetett újraértékelésnek és a >baloldaliak< szociálizmusának az összefogását« célozta, a cselekvő fiatalság fogalmának csoportokra szűkítése nem bizonyult célravezetőnek, hiszen ahelyett hogy összefogást eredményezett volna, érzékenységeket bántott, ami Jancsó Bélánál a csoportok számának újabb szűkitéséhez vezetett, írván: »cselekvő magyar ifjúság egy van : az Fiatalok« (Brassói Lapok).

3 A cselekvő fiatal magyarok fogalmának ez az egycsoportra való leszűkí­tése ugyanannak a gondolkodásbeli kizárólagosságnak a folyománya amely más síkon, mint eszmei kizárólagosság, jelentkezik a Fiatalok eszmehírdetőinél. Néhány idézet: 1. »a Hitel csoport ugyanazt próbálja mondani, aminek mi itten polgárjogot szereztünk. Nem mi vesszük fel mások ruháit, újabb szereplők öltöznek azokba, amiket mi viseltünk először.« (László Dezső.) »A belső revizió, a szigorú önbírálat és az erkölcsi megtisztulás alapgondolatait a Fiataloktól senki el nem vitathatja. A Hitel legfeljebb kisajátítani próbálhatja.« (Jancsó Béla. ) 2. »De a Széchenyi-kérdést is úgy kezeli úgy az új, mint a régi Hitel, mintha ezt a puskaport is ők találták volna fel.« (Jancsó Béla). »1933-ban nem kis visszhangra talált az egész magyar nyelvterületen >Akarom: tisztán lássatok< című, Fiatalok kiadásában megjelent könyvem, amelyben elsőnek próbáltam meg a világháború utáni magyar ifjúság számára tolmácsolni Széchenyi aktuális üzenetét… És ugyancsak a Fiatalok kiadásában jelent meg az a másik könyv is, (László Dezső: A siető ember. Szerk.) amelyik a Hitel által eszménynek vallott Széchenyivel rokon Zrinyi építő magyarságát próbálta a mai ifjúsághoz közelebb hozni. Ennek a tanulmánynak sincs elődje a világháború utáni erdélyi betűrengetegben.« (László Dezső.)

4 Az eszmei kizárólagosság külön elbírálást kíván. A Fiatalok eszmehírdetői szerint tehát a Fiatalok tulajdonjogot szerzett magának a belső revizió, a szigoru önbírálat és az erkölcsi megújhodás, tehát Zrinyi, Széchenyi és Makkai Sándor által leírt igazságok közvetítésére; s a vád az, hogy a Hitel ezt a tulajdonjogot kisajátítani próbálja. Válaszunk: 1. ezek a gondolatok nem lehetnek egy csoportnak sem a magántulajdonai, hanem nemzeti köztulajdont, ősrégi hagyományt alkotnak, amelyek éppen közösségi mivoltuk által válnak jelentössé; 2. és ha ennek ellenére bűnösök vagyunk, bűnünk csak annyi lehet, hogy élt Zrinyi és írt, s élt Széchenyi és írt, és előbb olvastuk mű­veiket, mint a László Dezsőét. Bűnösök lehetünk továbbá, mivel olvastuk Grünwald Béla, Kecskeméthy Aurél, Angyal Dávid, Falk Miksa Széchenyiről szóló írásait, Makkai nagy Széchenyi-tanulmányát s mindenekelőtt Szekfű Gyulának Három Nemzedékét (1921), mely ugyan nem ifjúsági könyv, de számunkra mégis eléggé tudta tolmácsolni Széchenyi örök aktuálitását. A Széchenyi kérdést nem látjuk »puskapornak, amit mi találtunk fel«, de közös nemzeti vagyonnak, nemzeti szellemünk élő és ható gazdagodásának, élő és ható mértéknek. Mert Széchenyi volt az, aki felmutatva a legmagasabb csúcsra, ahova egy nemzet eljuthat, minden következő magyar nemzedék számára kész programmot adott. Széchenyi aktuális marad mindaddig – akár közvetítik aktuális üzenetét, akár nem – míg a magyar nemzet el nem jut arra a magaslatra, ahova ő akarta emelni.

5 A Hitel létjogosultságát tehát eszmei vonalon vajmi kis mértékben befolyásolja ama kizárólagosság, amelyről szólottunk. A magyar eszmevilágnak hagyományos tételeire építettük és építjük rá következtetéseinket s ez önmagában véve máris igazolja létjogosultságunkat. De nemzetpolitikai szemlénk nemcsak ennyit akar: eszmei ébresztgetést, hiszen »itt tátong azon mélység, mely mindaddig nemzeti koporsó gyanánt fog állani előttünk, míg ezt az önismeret s a javulásnak csak jobb emberek által gyakorolt szelleme… bé nem töltik« (Széchenyi). Vállaltuk tehát népközösségünk helyzetének őszinte és tárgyilagos megmutatását s a javítás nemzetpolitikai feladatainak rendszerezését. Népmozgalmi, egészségügyi, közművelődési és gazdasági adatfeldolgozásunk, népszerűsítő tudományos cikkeink, közéleti szemlénk, valamint az eszmei irányvonalak tárgyilagos megítélése mind olyan természetüek, melyeket eddig közírásunk ebben a formában elhanyagolt, népközösségünk pedig sajnálatosan nélkülözött. Szolgálatot kívánunk tenni s ebben csakis népközösségűnk nyilvánvaló érdekei befolyásolhatnak.

6 A magyar népközösség érdeke pedig a kisebbségi életkeret komoly vizsgálóinak tanusága szerint mindenekelőtt a szervezett nemzettársadalom kiépítése s ezért a magyarság legsűrgősebb feladata: kutatni a szervezkedés módjait és lehetőségeit, hogy e lehetőségeknek s kívánalmaknak megfelelően ellenállóvá építhessük nemzetéletünket. S bár a szervezés szükségességének kérdésében aligha lehetne különbség, mégis támadások érték lapunkat hangoztatása miatt. Egy szélsőbaloldali folyóirat: a »Korunk« »feudális kulturmerényletnek, díszmagyarba öltöztetett hitlerizmus« megnyilatkozásának könyveli el lapunkat. De nemcsak e baloldali lapban, hanem a velünk egy munkamezőn dolgozó »Fiatalok« szerkesztőinek írásaiban is jelentkezett ez a vád. László Dezső csak burkoltan fejezi ki, a Korunk véleményére hívatkozva, Jancsó Béla viszont nyiltan leírja: »A Hitel jelszavai mögül a parancsuralmi rendszerek sunyi vigyorgása kandikál elő.« E vád alighanem tévedésen, vagy megtévesztésen alapszik. Emlegettük ugyan Mussolinit és Hitlert, de nem úgy mint »az eszményi ember képviselőit« (László Dezső), hanem mint a mai Európa két legnagyobb szervezőjét, akik a saját népeik lelkiségének ismeretére épitették fel rendszerüket. Nyugodtan tettük ezt, mert az a véleményünk, hogy számunkra, mint kisebbségi nép számára inkább adva van a lehetőség és egyben a kötelesség is a nagy világáramlatok tárgyilagos vizsgálatára s ebben nem akadályozhat meg az a lovagiasságból és gyávaságból összetett psichózis, mely Mussolini vagy Hitler nevének egyszerű kiejtéséből is a reakció vádját kovácsolja. Nyiltan szembe kell néznünk a dolgokkal, a tőlünk távoleső események nyugodt elbírálására van szükségünk, hiszen szellemi nagykoruságunkat csak így érhetjük el és csak így válhatunk a »dolgot őmagát néző« magyarrá, akik ki tudják majd alakítani életünknek azokat a belső, magalkotta törvényeit, melyek nem kívülről, külső országokból, de nem is benn, tőlünk idegen néptől ránkkényszerített parancsok, hanem normák, melyek itt, küzdelmeink közepette alakulnak ki. A másik vád, az ezzel kapcsolatos demokráciaellenesség vádja, ami az új nemesség kialakításának sürgetése miatt ért, sem lehet más, mint tévedés. László Dezső úgy látja, hogy szerintünk: »új nemesség alakul ki (de csak) a szétszórtan élő tanultabb és birtokos rétegből«. Ezzel szemben a Hitel első számának ismertetett része ezeket mondja:

»Erdélyben nincs vezetőosztály, mely mély szociális és nemzeti felelősségérzettel, nagy feladatának hivatástudatában vehetné át a nemzet vezetését. Egészséges vezetőosztály nélkül pedig nincs egészséges társadalom. Most is, mint valamennyi nemzeti katasztrófáink után, tá­vol és csendben az egyedüllevő magyarok kezdik lerakni az új élet alapjait Ha végigutazod Transylvaniát majdnem mindenütt, a legkisebb faluban is, találsz mágnást, birtokost, papot, tanítót, ügyvédet, orvost, kereskedőt, iparost, vagy gazdát, akiben vívódik az örök magyar lélek, akinek segitésre és munkára tárulnak karjai. Ezeket kell összefogni és megteremteni az új nemességet. Ki kell alakítani az új vezetőréteget, most már okulva a történelmen, nemzeti kiválasztás útján, melynek ismérve: szolgálni a nemzetet.« Nem tudjuk, nem kutatjuk, hogy László Dezső ebből a felsorolásból miért csak a birtokosréteget ragadta ki s miért nem látta meg a lényeget: ez az új nemesség független az osztályoktól, mindenkit magábatömörít, akiben megvan a közösségi munkára való hajlam és képesség.

7 A félreértésből keletkezett vádak visszautasítását nem kerülhettük el. Mi nem támadtunk, minket támadtak s csak a köteles és jogos önvédelemre szorítkoztunk. vitába nem szivesen bocsájtkozunk. Sem idő nincs reá, de nem is hasznos a vetélkedés. Annyi az elintézendő kérdésünk, oly széles a munkaterület, hogy mindig kevesen leszünk a munkábaállók. S egytől meg kell őriznünk magunkat: saját szerepünk túlbecsülésétől. Mi mindannyian csak részletmunkások lehetünk, a társadalomátszervezés nagy műve nem egy nemzedék erejéhez méretett, elvégzése nemzedé­kek következetes igyekvését igényli. A Fiataloknak, a Hitelnek s más hasonló munkaközösségeknek egy hivatása van: egymást segítve és egymás mellett törekedni a népközösség szolgálatára. László Dezső szerint a Hitel előtt csak két út állhat: velük vagy ellenük. Mi ismerünk egy harmadik útat is: a párhuzamosat, amely egy cél felé halad mindazokkal, akik segíteni akarnak elesett fajtánkon. Ebben az útban személyi és csoporti előjogok nincsenek, csak — nemzeti érdekek.”

A figyelmes kívülálló is érezheti a fentiekből, hogy itt a Fiatalok részéről tapasztalható támadást főleg egyéni csalódottság és vélt presztízs-sérelem generálta. Nem úgy a balról jövőt, amely a Hitel megszűnte után, vagyis a szocialista-éra éveiben – tendenciózuson – határozta meg az egykor volt lap emlékezetét és feledésre ítélte volna azt.

Egyébként a Hitel szerkesztőségének válaszpontjai higgadtak és megfelelnek az utolsó mondatban hangsúlyozott elvnek. Ez a 10 éven át vezérlő elv, akár a válasz hangvétele, kései utódokat is hasonló magatartásra int.